2023. szeptember 11.
A Kőszegi Járási Ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat az üzemeltetővel és a megfelelőségi tanúsítvány kiállítójával szemben
tovább 02023. augusztus 23.
A férfi pereszkének gondolta a mérges pókhálósgombát és ajándékba kapott vargányával együtt elkészítette magának és az édesapjának. Ő túlélte a mérgezést, az édesapja azonban elhunyt. A férfit bíróság elé állítják.
tovább 02023. augusztus 14.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 2.000.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki Bartos Nándor elfogásának elősegítése érdekében.
tovább 02023. július 24.
A megvádolt férfi megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, mivel a közlekedés biztonságát és zavartalanságát befolyásoló veszély elhárításáról nem gondoskodott és arról a közlekedés többi résztvevőjét sem tájékoztatta. Egy ember súlyosan megsérült, miután autójával a vaddisznóra hajtott, majd a jármű felborult.
tovább 02023. július 12.
A személyautó egy balra ívelő kanyarban futott padkára, majd egy szemből érkező Nissan elé pördült 2021. augusztusában. A BMW egyik utasa meghalt, a másik két utas súlyosan megsérült. A másik gépkocsiban egy német család ült. Jogerős felmentő ítélet született.
tovább 02023. július 12.
A rendőrök 48 órán belül megtalálták azt a 47 éves férfit, aki szombaton maszkban követelte a bevételt a szombathelyi Szent Márton utca dohányboltjában. Nem örülhetett sokáig a rabolt pénznek. A szombaton elkövetett rablás után szerdán már jogerős ítélet született.
tovább 02023. július 04.
A nő ismerősei jelezték, hogy az eltűnés miatt körözött nő épségben előkerült. Olvasóinknak is köszönik a segítséget, komoly szerepük volt abban, hogy a történet pozitívan zárult.
tovább 02023. június 21.
A vád néhány mondatából is el lehet képzelni, hogy milyen tortúrán kellett átmenniük azoknak a nőknek, akiknek a párja a féltékenység miatt, vagy egyszerűen azért, hogy érezhesse a nő feletti hatalmát rendszeresen bántalmazta a párját.
tovább 02023. június 09.
Három ember kért segítséget az áradó Rába folyó egyik szigetéről, Rábagyarmat közeléből. A bajbakerült emberek nem a szigeten éltek, csak pihenni mentek oda, ami nem bizonyult jó ötletnek.
tovább 02023. június 05.
A nem sokkal korábban jelzőtáblát döntő és Renault-jával a helyszínt elhagyó ittas sofőrt egy keményebb oszlop állította meg Szombathelyen. A Szombathelyi Járásbíróság ítélete ellen az ügyész valamennyi járműkategóriát érintő, teljes körű közúti járművezetéstől eltiltás kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést.
tovább 0