Szerző: 112Press /Tánczos Mihály
2024. december 21.
Volvo kanyarodott Mercedes elé Náraiban - megsérült a balesetet okozó fiatal
A Pornóapáti felől érkező személyautó rendszere a sofőr reakcióideje előtt fékezett a jármű elé bekanyarodó autó miatt, de így sem sikerült elkerülni az ütközést. Mire a vétlen sofőr feleszmélt a kirobbanó légzsákok okozta meglepetésből, addigra már bejelentkezett az asszisztencia és érdeklődtek, hogy milyen segítségre van szüksége.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt szombaton délután Náraiban, a Petőfi Sándor és a Kossuth Lajos utcák kereszteződésében.
Pornóapáti felől Szombathely irányába tartott egy Mercedes személygépkocsi. A Kossuth utca kereszteződésénél a szemből érkező Volvo balra kanyarodott, Ják irányába.
A Mercedes vezetőjének elmondása alapján mire ő a fékbe taposott, addigra a járművének a rendszere észlelte az ütközésveszélyt és automatikusan fékezett, de így sem sikerült elkerülni a karambolt. A (Mitsubishi) Volvo fiatal, 20 év alatti vezetője féktávolságon belül kezdte meg a manővert.
A mentők a baleset okozóját kórházba szállították, az elsődleges információk alapján nem szenvedett súlyos sérülést.
A fiatalember hozzátartozójától megtudtuk, hogy az alacsonyan járó nap vakíthatta el a sofőrt, azért nem vette észre a szemből érkező járművet. Az alábbi videóban a lenyugvó nap látható egy Náraiba érkező autó fedélzeti kamerájának felvételén.
---Kérjük, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra! Köszönjük!---
A Mercedesben a légzsákok kirobbanása aktiválta az automatikus segélyhívást, ami tartalmazta a baleset koordinátáit, illetve mire a sofőr feleszmélt az első ijedtségből, addigra már vonalban volt az asszisztencia és érdeklődtek, hogy milyen segítségre van szüksége.
Volvo kanyarodott Mercedes elé Náraiban - megsérült a balesetet okozó fiatal
címkék:
nárai
petőfi
kossuth
utca
kereszteződés
volvo
mercedes
ütközés
balra
kanyarodás
személyi
sérülés
mentők
féktávolság
ütközésveszély
kórház
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.