Barion Pixel
Szerző: 112Press 2022. június 24.

Kerítést rombolt le egy Daewoo Náraiban - elalhatott a sofőr

Letért az útról, majd díszfának és egy ház kerítésének ütközött egy személyautó a Vas megyei Nárai Petőfi Sándor utcájában. Az autót vezető férfi az unokáinak azt mondta, hogy egy nagy huppanásra riadt.

Pornóapáti felől tartott Szombathely irányába egy Daewoo személygépkocsi pénteken délután. Az autó a Béke utcát elhagyva áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd az útról letérve a bal elsőkereke betonáteresznek ütközött.

Kerítést  rombolt le egy Daewoo Náraiban - elalhatott a sofőr

A gépkocsi ezután a jobb oldalával érintőlegesen ütközött egy fával, majd kerítésnek hajtott, amit bedöntött.

Az autót vezető 70 év körüli férfi használta a biztonsági övét. Az elsődleges adatok alapján könnyű sérülést szenvedett.

Kerítést  rombolt le egy Daewoo Náraiban - elalhatott a sofőr

A gépkocsiban volt porral oltó, aminek a sofőr hasznát is vette, amikor a motortérből füst tört elő. A tűzoltóknak már nem kellett oltaniuk a gépkocsit.

Kerítést  rombolt le egy Daewoo Náraiban - elalhatott a sofőr

Mint kiderült, a férfi egy szőlőhegyről tartott hazafelé és több kanna vörösbor is volt az autóban. Ennek ellenére  a sofőr nullás értéket fújt a szondán, azaz nem fogyasztott alkoholt vezetés előtt.

-A nagypapám mindig azt mondta nekünk, hogy ha vezet, akkor soha nem iszik, mert ez nagy felelősség. Amikor hallottam, hogy balesetet szenvedett, akkor biztos voltam benne, hogy ezúttal sem lehet ittas -mondta a roncs mellett a járművezető unokája.

Kerítést  rombolt le egy Daewoo Náraiban - elalhatott a sofőr

A ház kerítését a gépkocsi felelősségbiztosítására lehet újraépíteni.

Ahogyan élő bejelentkezésünkben említettük, kérjük a járművezetőket, hogy a kánikulában fogyasszanak megfelelő mennyiségű alkoholmentes folyadékot és ha érzik, hogy fáradtak, elbágyadtak vezetés közben, akkor álljanak meg pihenni! A hétvégén nagy forgalomra lehet számítani a Balaton irányába, ami Vas megyében pl. a 84-es főúton jelent fokozott balesetveszélyt a sietős, vagy éppen a fáradt vezetők miatt.

Kerítést  rombolt le egy Daewoo Náraiban - elalhatott a sofőr

A 84-es, 86-os és 88-as főúton sebességmérésre számíthatnak a gépkocsivezetők, de nem csak a "háromlábúak" mérhetik be a gyorshajtókat, hanem a civil jellegű gépkocsikból menet közben mérő rendőrök is. Ez a szabályosan közlekedőkre semmilyen veszélyt nem jelent.

Kerítést rombolt le egy Daewoo Náraiban - elalhatott a sofőr




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.