Barion Pixel
2016. február 24.

Nyugtatók, drog, alkohol, agresszió - rablási kísérletből emberhalál Szombathelyen

A hajléktalan asszony megmérgezése valós hétköznapi problémákat is előhozott. Közgyógyellátásra kapott gyógyszerek adás-vétele, herbál, agresszió és uzsora. Szombathelyen tárgyalják a nem hétköznapi bűncselekményt.

Érdekes közjátékkal indult a társukat pár ezer forintért megmérgező hajléktalanok tárgyalása. Az elsőrendű F. Zs. és másodrendű S.B. szerették volna elérni, hogy a sajtó ne tudósíthasson a tárgyalásról, mivel az rossz fényt vet rájuk a börtönben és a családjuknak is szégyenkezni kell.  Rövid tanácskozás után a bíró ezt elutasította. (Erre részletesen visszatérünk.)

Az elsőrendű vádlott meghallgatásával kezdődött, majd S.B. vallomásával folytatódott a tárgyalás Szombathelyen. Mindkét férfi a másikra vallott. F.Zs. szerint S.B. tett kb. fél doboz (kb. 50 szem) Rivotrilt az általuk vásárolt borba, hogy hozzájussanak P.K. 9 ezer forintjához. S.B. ezzel szemben azt vallotta, hogy F.Zs. tett 6-7 szem erős nyugtatót a borba, ő csak pár szemmel járult hozzá a bor megmérgezéséhez. A másodrendű vádlott többször is elmondta, hogy mivel feltételesen volt szabadlábon, ezért többször is figyelmeztette társát, hogy ne fossza ki P.K.-t. F.Zs. viszont azt állította, hogy ő félt az agresszív S.B.-től, ezért nem mert neki szólni.

Megkezdődött a hajléktalan nőt megmérgező hajléktalanok tárgyalása4.

Az első tanút a tőle ellopott, majd visszavásároltatott mobil miatt hallgatták ki. Az epilepsziás nő feje mellől, alvás közben lopta el valaki (a gyanú szerint F.Zs.) a 25 ezer forint értékű telefonját, amit S.B. vitt vissza neki. Állítása szerint 5000 forintért vette és a telefonon felismerte a tanú fotóit, így visszaszolgáltatta, 5000 forintért.

A tárgyaláson rendszeresen visszatérő motívum a hajléktalanszálló lakói között zajló gyógyszerkereskedelem. Jellemzően Rivotrillal ügyeskednek a hajléktalanok. Szemenként 200 forintba kerül az erős nyugtató, amit borral (és időnként herbállal) fogyasztanak. S.B. vallomásában kitért arra, hogy tudomása van több esetről, amikor fizetésnap környékén másokat is elkábítottak Rivotrillal és elvették a pénzüket. Megnevezte azt is, akitől ő egy doboz Rivotrilt 1000 forintért vásárolt, amiből 200 forintért értékesítette a gyógyszert.

(A tárgyalásra folyamatosan babasírás hallatszik be, a vádlottak családja a folyosón várakozik, több csecsemővel.)

Megkezdődött a hajléktalan nőt megmérgező hajléktalanok tárgyalása 3.

F.Zs. közmunkásként dolgozott, a gyilkosság napján herbált is szívott (Ezt a sokadik vallomásában ismerte el.)S.B. először azt mondta, hogy egy építőipari cégnél dolgozott. A bíró kérdésére azonban módosított: korábban elbocsátották, de visszajárt "feketézni", ahogy éjszaka pulykatelepen is dolgozott, szintén feketén. A férfi saját bevallása szerint így havi 200 ezer forintot keresett, jó hónapokban többet is. (A férfinek egy ingatlana is van, amit kiad albérletbe.) Ezért azt állítja, neki nem volt szüksége az elhunyt pénzére.

S.B. alkoholfogyasztási szokásaival kapcsolatban azt vallotta, hogy a gyilkosság napján energiaitalt és töményet, majd sört és töményet fogyasztott. Mindkét párból 10-12-őt, ami miatt a memóriája nem túl pontos az adott nappal kapcsolatban. Amikor szembesült P.K. halálával, akkor bement egy közeli kocsmába és állítása szerint megsiratta. (Később egy tanú azt mondta, hogy az áldozat mobilját is ott hagyta a kocsmában, letétként, fogyasztás után.)

Megkezdődött a hajléktalan nőt megmérgező hajléktalanok tárgyalása 2.

Az első tanú az áldozatot, P.K.-t csupa szív embernek jellemezte, aki mindig adott másoknak, ha volt valamije. A második tanú ezt kicsit árnyalta azzal, hogy a nőt kitiltották a szálló melletti boltból, mert ha ivott, akkor volt gond a viselkedésével.

Az egyik tanú az ügyész kérésére elmondta, hogy S.B.-ről tudta, hogy gyógyszerekkel kereskedett. Már előzetesben ült, amikor valaki érkezett és S.B-t kereste a tanúnál, mivel gyógyszereket hozott neki. A tanú úgy tudta, hogy S.B. a hajléktalanoknak közgyógyellátás során felírt gyógyszereket vásárolta fel, majd árulta. A férfiről "köztudott volt", hogy uzsorázott is. S.B.-t erőszakos embernek írta le, akitől tartanak a hajléktalanok, míg F.Zs-t "egy herbálos gyereknek".

A tanú szemtanúja volt annak is, amikor S.B. verbálisan munkatársunkra támadt akkor, amikor a mentők még P.K. újraélesztését végezték.

Az elhunyttal kapcsolatban elhangzott, hogy P.K. több liter bort tudott meginni anélkül, hogy látszott volna rajta. Barátnője azt is elmondta, hogy P.K. soha nem használt Rivotrilt, csak időnként a lényegesen gyengébb Frontint és vízhajtót.

Megkezdődött a hajléktalan nőt megmérgező hajléktalanok tárgyalása 1.

Az egyik tanúval szembesítéskor S.B. ingerülten vágta a nő fejéhez, hogy mások már "kiokosították", azért vall ellene. A nő az ügyész kérésére elmondta, ő is félt S.B.-től, mert agresszív ember, több emberre is kezet emelt, "nem véletlenül vágták ki a szállóról". F.Zs. is megalázkodva beszélt S.B-vel.

Két tanúnak idézett hajléktalan nem vette át az idézést, egy pedig nem jelent meg a tárgyaláson.

A szálló tanúként megidézett munkatársa megerősítette, hogy S.B.-t kitiltották a hajléktalanszállóról, miután szétvert egy ajtót. A haláleset után F.Zs. hajnalban ért vissza a rendőrségi kihallgatásról.A tanú szerint félt, ideges volt. A rendőrség azt kérte a dolgozóktól, hogy figyeljenek P.K. lezárt, lepecsételt szekrényére. Reggel 6 óra után a hajléktalanszálló egyik női lakója odaadott a tanúnak egy mobiltelefont, azzal, hogy ez az elhunyt P.K. telefonja és F.Zs-nél volt. (Az asszony jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik.) A telefont a dolgozó átadta a vezetőnek.


A hajléktalanszállónak van egy "postakönyve", amiben a hajléktalanszálló lakóinak érkező könyvelt küldeményeket, pénzküldeményeket naplózzák.

Igazságügyi orvosszakértő meghallgatásával folytatódik a tárgyalás.

A szakértő asszony ismertette a szakvéleményt. ebből kiderült, hogy az elhunyt asszony testén15 banális külsérelmi nyom volt, ebből kettő régebbi. Ezek egyike sem hozható kapcsolatba a halállal. Az újraélesztés során szerzett bordatörésnek sem volt köze a 182 kilogrammos asszony halálához.
 
Megkezdődött a hajléktalan nőt megmérgező hajléktalanok tárgyalása 5.

A halál okát keringési és légzési elégtelenség okozta, amit a gyógyszer és alkohol együttes fogyasztása váltott ki. A boncolás során nem találtak gyógyszertabletta-maradványokat, szemcséket, a gyomortartalom azonban klonazepámot tartalmazott, ami a Rivotril hatóanyaga és a jelek szerint oldott állapotban volt. A szervekben talált 7-amino-clonazepam nem haladta meg a terápiás koncentrációt, azonban alkohollal együtt lehetett végzetes.
 

Az elhunyt véralkoholszintje 3,44 ezrelék volt, ami súlyos alkoholos befolyásoltságot jelent. A szakértők szerint 438 gramm tiszta alkoholnak megfelelő adagot fogyaszthatott az elhunyt. (Ismert alkoholra átszámolva 4,3 liter bornak, 10,3 liter sörnek, vagy 1,3 liter pálinkának feleltethető meg)

A meg nem jelent tanúkat rendbírsággal idézik, rajtuk kívül újabb tanúkat, toxikológus- és pszichiátriai szakértőket idéz a bíróság a következő tárgyalásra és az ügy szempontjából fontos iratokat, felvételeket is bekéretnek,
 

A következő tárgyalásokra 2016.április 20-21-én kerül sor.
 

Megkezdődött a hajléktalan nőt megmérgező hajléktalanok tárgyalása




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.