Barion Pixel
Szerző: 112Press / Tánczos Mihály 2023. február 19.

Videó a halálos gyalogosgázolás helyszínéről - kutyasétáltatót ütött el VW Szombathelyen

Videón is megmutatjuk a halálos baleset helyszínét. A közelben lakók szeretnék, ha a rendőrség ellenőrizné az utcában közlekedő gépjárművek sebességét. Már korábban is történt hasonló, végzetes kimenetelű gázolás a közelben.

A balesetről tegnap késő este már részletesen beszámoltunk, most videóösszeállításban mutatjuk meg a helyszínt. Közben megtudtuk, hogy a fiatal sofőr három utast szállított, amikor az autó elütötte a menetirány szerinti bal oldalról átkelő gyalogost. Az autóvezető töréses arcsérülést szenvedett, de azt egyelőre nem tudjuk, hogy a beszakadó autótető, vagy az elütött férfi teste okozta-e a sérülését.

Úgy tudjuk, hogy az autóvezető nem volt tisztában azzal, hogy az elütött férfi a helyszínen meghalt. A mentők megpróbálták újraéleszteni a gyalogost, sikertelenül.

A terelőkúppal jelölt helyen ütötte el a gyalogost és a kutyáját a Volkswagen

Azt többen is írták, hogy hetek óta nem működött a közvilágítás az érintett szakaszon. Azt viszont még senki sem írta, hogy ő bejelentette a hibát a szolgáltatónak.  (Ha van ilyen, kérjük jelezze!) Mi azt javasoljuk, hogy ha valaki a lakóhelyén hasonló rendellenességet tapasztal, akkor azt mindenképpen jelentse be a szolgáltatónak, akár telefonon, akár mobil applikáción keresztül.

Az ütközés helyénél nem működött a közvilágítás

A videó szövege:

Kutyát sétáltató 65 éves férfit gázolt halálra egy Volkswagen személygépkocsi a szombathelyi Muskátli utcában, 2023. február 18-án, este.  A balesetben a kutya is elpusztult. A Dolgozók útja felé tartó autó vezetője még lakott területen belül ütötte el a menetirány szerinti bal oldalról érkező és már két és fél sávot megtett sötét ruhás gyalogost.

Igazságügyi szakértődolgozik a halálos baleset helyszínén

A baleset helyszínén nem működött a közvilágítás, ezt azonban a sofőr nem hozhatja fel a védelmére, hiszen a 40 kilométer/órás megengedett sebességű szakasz felől érkezve a sötét útszakaszra fokozott figyelemmel kellett volna közlekednie. Az ütközési pontnál a személygépkocsi maximum 50 kilométer/órás sebességgel közlekedhetett volna.

A jármű rongálódását és egyéb nyomokat látva biztosra vehető, hogy a fiatal sofőr túllépte a megengedett sebességet. A Volkswagen kb. 70 méterre állt meg az elütési ponttól, az áldozat cipője 51 méterre repült. Az autó teteje beszakadt a nekicsapódó testtől és emiatt megsérült a gépkocsi vezetője is, akit a mentő a Markusovszky kórházba szállított. A helyszíni szemle teljes útlezárás mellett zajlott, a rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit. A forgalmat rendőrök és polgárőrök irányították.

Igazságügyi szakértő rögzít adatokat a halálos baleset helyszínén, a szombathelyi Muskátli utcában

2018-ban a közelben egy kutyát sétáltató asszonyt ütött el egy személygépkocsi, a gyalogos a helyszínen meghalt. A közelben lakók akkor és most is elmondták, hogy sok járművezető nappal és éjszaka is nagy sebességgel hajt el a lakópark mellett a Muskátli utcában. Ők szeretnék, ha a rendőrök rendszeresen ellenőriznék az erre közlekedőket. A mostanihoz hasonló baleseteknél nem mindegy, hogy 50-nel, vagy például 90 kilométer/órás sebességgel üti el a gyalogost a személyautó. Az utóbbinál a túlélés esélye minimális és az észlelésre is kevesebb az idő.

A gyalogosoknak pedig ismét csak azt tudjuk javasolni, hogy viseljenek fényvisszaverő ruházatot, még akkor is, ha csak egy-két úton kell átkelniük. A kutyákra is célszerű fényvisszaverő, vagy ledes, villogó nyakörvet feltenni, ezt másodpercekkel korábban észlelheti a járművezető. Ráadásul az alacsonyabban található nyakörv előbb megvillan az autók lámpájának fényében. Szintén nagyon fontos, hogy a gyalogos mindig figyeljen arra a sávra, amibe éppen belép és ha látja, hogy a sofőr nem lassít, tehát vélhetően nem vette észre, akkor álljon meg, de ne lépjen az autó elé!

A fiatal sofőrök részére is van egy megfigyelésünk, reméljük nem sértődnek meg miatta. A tapasztalatunk alapján ugyanis minimális azoknak a száma, akik csodálattal tekintenek egy lakott területen száguldó autóra és nagyságrenddel többen vannak azok, akiknek a markáns véleményétől heves csuklásba kezdhet a gyorshajtó sofőr közeli hozzátartozója. És azt is tartsák szem előtt, hogy egy halálos kimenetelű gázolás után olyan büntetés fenyegeti őket, ahol a zárt tér miatt nagyon nehéz átélni a sebesség mámorát.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.