Szerző: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság / Katasztrófavédelem / Győr HTP 2022. április 05.

A vétlen sofőr halt meg Győrnél - kisáruszállító tért át a szemközti sávba

A kisáruszállító félfrontálisan ütközött a szemből érkező személyautóval. A vétlen sofőrt tűzoltók szabadították ki a roncsból, de sérüléseibe a helyszínen belehalt. Az okozó könnyű sérüléssel került kórházba.

Egy 31 éves győrújfalui férfi kisteherautóval közlekedett 2022. április 4-én 20 óra körül a 1401-es út 1-es kilométerszelvényében, Győr térségében, ahol – eddig ismeretlen körülmények között –  félfrontálisan ütközött egy 64 éves győrzámolyi lakos által vezetett személygépkocsival.

Győri tűzoltók szabadították ki a sérült férfit, aki nem sokkal később belehalt sérüléseibe Fotó: Katasztrófavédelem

A karambol során mindkét autó megpördült, és a személygépkocsi a füves területen az oldalára borulva állt meg, amelynek 64 éves sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a  – mentőszolgálat munkatársainak segítsége ellenére – a  helyszínen életét vesztette.

A baleset helyszíne - Fotó: Győr-MS MRFK

A balesetben a győrújfalui gépjárművezető is megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A Katasztrófavédelem közleménye

A győri hivatásos tűzoltók egy embert feszítővágó segítségével emeltek ki a roncsból és átadták őt a mentőknek.

Győri tűzoltók szabadították ki a sérült férfit, aki nem sokkal később belehalt sérüléseibe Fotó: Katasztrófavédelem

Az egységek áramtalanították a járműveket, valamint a rendőrség kérésére megvilágították a baleset helyszínét. Az összetört kocsiból kimentett ember nem élte túl a balesetet, a másik autó vezetője könnyebben sérült meg.

A halálos kimenetelű balesetet okozó sofőr autója - ő könnyű sérülésekkel került kórházba Fotó: Katasztrófavédelem

Az érintett útszakaszt a helyszínelés és műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták.

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.