Szerző: 112Press 2019. szeptember 23.

Vélemény: Gyalogátkelőhelynél álló, de el nem induló, integető gyalogosok

Biztosan sok autóvezető találkozott már olyan gyalogossal, aki az út szélén áll, átkelésre várva, de hiába áll meg az autó, nem hajlandó elindulni.

Néhány napja számoltunk be egy balesetről, ahol egy kisfiú nem indult el a 8-as főúton kijelölt gyalogátkelőhelyen, mert úgy ítélte meg, hogy egy érkező autó már nem tud megállni. Igaza lett, a kisbusz nekiütközött a gyalogátkelőhely előtt álló Mercedesnek. Ez bölcs döntés volt a gyerektől.
 
Most viszont azokról a rendszerint felnőtt gyalogosokról ejtenénk szót, akik megállásra késztetik a szabálykövető autósokat, hogy aztán heves kézmozdulatokkal jelezzék nekik, hogy menjenek már tovább. Az első néhány alkalommal valószínűleg az autóvezetők is mosolyognak, de később a mosolyt  rendszerint felváltja valami groteszk vigyor és időnként trágár kifejezések is kikívánkoznak a lehúzott ablakon. Ettől pedig a gyalogosok feszülnek be, mert az autósok megint bántják őket, pedig ők csak el akarták engedni a kocsikat.
 

 

Az elmúlt héten a megszokottnál több integetőbe szaladtunk bele. Idős asszonyok beszélgetés közben, szatyrot cipelő nő, idős kerékpáros és gyalogos férfi stb. A közös bennük, hogy látszólag szerettek volna átkelni az úton, de erre akkor sem voltak hajlandók, amikor mindkét irányban álltak az autók, hogy mehessenek.
 
Az autóvezetők egyik rémálma az ilyen szituáció, hiszen nem csak városi legendák szólnak olyan balesetekről, ahol az autóvezető hiába próbál átengedni valakit, az illető nem indul el, majd amikor a sofőr mérgesen a gázra lép, akkor a gyalogos is elindul. A zebrán elsodort gyalogosért pedig vajon ki lesz a felelős? A kérdés költői.
 
Első videónk a napokban készült és egy rövid szakaszt ölel fel. Közben négy helyen álltunk meg gyalogost átengedni. Az első helyszínen a hölgy ingerülten mondta, hogy ő nem akar átmenni az úton, hagyjuk békén. (???)  A második és harmadik helyen a gyalogosok megköszönik, hogy átengedtük őket. Ez egy normális gesztus, a járművezetők is nyugtázzák a köszönetet.
 
A negyedik helyen pedig az egyik legirritálóbb módját láthatjuk az integetésnek. A gyalogátkelőhely szélén álló férfit hiába engednék át a járművezetők mindkét irányból, ő ingerülten integet, hogy húzzanak már el az autósok. Vitatkozni nem érdemes, csak arra kell figyelni, ne induljon el mégis férfi, ne lépjen a kocsi elé.
 
A tükörből aztán látszik, hogy amint elhaladtak az egyébként elsőbbséget adó autók, utána átrohan a gyalogátkelőhelyen, hogy el ne gázolják...
 

 

 

 

Korábbi, hasonló "tematikájú" videó, a jelenség szemléltetésére

Talán célszerű lenne a fiatalabbaknak beszélniük idős hozzátartozójukkal erről a jelenségről, hátha nem is sejtik, hogy ezzel szándékuk ellenére nem jót tesznek az autóvezetőkkel, hanem inkább növelik a feszültséget. Ráadásul az a sofőr, aki sokszor találkozik hasonló esettel később már esetleg meg sem próbálja átengedni a gyalogosokat.

Sofőrök és gyalogosok véleményét is várjuk, ki hogyan ítéli meg ezt a "haladj már tovább!" integetést?


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.