Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség Fotó, videó: 112Press 2021. március 17.

Felfüggesztett börtönt indítványoztak a traktorvezetővel szemben - ötéves kislány halt meg a balesetben

A szabályosan közlekedő autóból a traktor eszközhordó villája szakította ki testvére mellől a gyermekülést, benne egy szabályosan bekötött ötéves kislánnyal. A gyermekülés a sodródó traktor alá szorult. A kislány újraélesztését súlyosan sérült édesanyja kezdte meg, de a gyermek a kórházban belehalt sérüléseibe. A traktorvezető ellen most emeltek vádat a tavaly júliusi baleset körülményei miatt.

Az esetről a baleset napján részletesen beszámoltunk.

A Szombathelyi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki traktorral közlekedett és nem adott elsőbbséget a védett úton érkező autósnak 2020. júliusában
Vasszécseny közelében.

A vádirat szerint a vádlott 27 darab szalmabálát szállított a traktorhoz kapcsolt pótkocsin.

A vádlott nem állt meg az útkereszteződésben, hanem az elsőbbségadási kötelezettségét megszegve ráhajtott a védett útra, ahol a traktor elülső eszközhordó villája felszakította a szabályosan közlekedő személygépkocsi bal oldalát és kirepítette
a járműből az egyik ülést, amin a gyermekbiztonsági rendszerben rögzített sértett utazott.

Testvére mellől szakította ki az autóból a gyermekülésbe bekötött kislányt a traktor

A sértett az üléssel együtt az úttestre csapódott.

A traktor sodródni kezdett az ütközés hatására, majd letért az útról és az oldalára borult úgy, hogy az autóból kirepült sértett a traktor alá szorult.

A traktor alá szorult gyermekülés

A sértett belehalt a sérüléseibe a kórházban, a balesetet követő napon.

A személygépkocsi vezetője is megsérült a balesetben, ő súlyos sérülést szenvedett.

Szakadó esőben zajlott a helyszínelés

A személygépkocsi 4,9 méterre járt az ütközés helyétől, amikor a traktor a védett útra hajtott, így a járművezetőnek nem volt esélye az ütközés elkerülésére.

A Szombathelyi Járási Ügyészség felfüggesztett fogházbüntetés, pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt a vádlottal szemben.

Traktor szakította ki a gyerekülést a Mazdából - újra kellett éleszteni az öt éves gyereket




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.