Barion Pixel
Szerző: Szombathelyi Törvényszék 2021. március 18.

Újabb két év letöltendőt kapott egy börtönben ülő vádlott sikkasztás, ittas vezetés, lopás miatt

A férfi más ügy miatt már szabadságvesztését tölti, de a bíróság ma meghozott ítéletében az eddigieken túl bűnösnek találták sikkasztásban, garázdaságban, lopásban és ittas vezetésben is.

A Szombathelyi Járásbíróság telekommunikációs eszköz útján megtartott tárgyaláson a vádlottat egy rendbeli sikkasztás bűntette, három rendbeli lopás bűntette, négy rendbeli lopás vétsége, egy rendbeli  társtettesként elkövetett garázdaság vétsége és egy rendbeli járművezetés ittas állapotban vétsége miatt halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra, valamint 2 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A többszörösen büntetett előéletű, más ügyben szabadságvesztését töltő vádlott az alábbi bűncselekményeket követte el.

A sikkasztás tényállása szerint a sértett 2018. júliusában az interneten hirdetést adott fel, amelyben kőművest keresett 30 négyzetméter térkő lerakására. A hirdetésre a vádlott jelentkezett. A sértett 58.400 forintot adott át a vádlottnak munkadíj, 173.607 forintot pedig anyagköltség címén.

Utóbbi összeget a terheltnek a térkövezéshez szükséges anyagok -térkő, szegély, cement- megrendelésére kellett volna fordítania. A vádlott az anyagköltség címén átvett összegből összesen 116.160 forintot nem a térkövezéshez szükséges anyagok vásárlására, hanem saját céljaira fordította, jogtalanul eltulajdonította. A bűncselekménnyel okozott 116.160 forint kár nem térült meg. 

A lopások tekintetében a vádlott különböző társasházak alagsoraiból, lépcsőházaiból kerékpárokat, rollereket tulajdonított el, majd az általa jogtalanul eltulajdonított kerékpárokat általa nem ismert személyek részére adta el.

A garázdaság tényállása szerint a vádlott és társa 2019. március 23-án 21 óra körül Szombathelyen, egy dohánybolt előtt -ittas állapotban-, előzetes szóváltást követően bántalmazták a szintén ittas tanút oly módon, hogy többször ököllel megütötték. A tanú a bántalmazás következtében az arc zúzódását szenvedte el, azonban magánindítványt nem terjesztett elő.

Továbbá a vezetői engedéllyel nem rendelkező vádlott 2018. szeptember 28-án 05.45 óra körül személygépkocsival közlekedett az M86-os számú autóúton Szombathely felől Sárvár irányába, amikor letért a menetiránya szerinti jobb oldali 3 méter széles útpadkára, nekiütközött a szalagkorlátnak, ahonnan a gépjármű visszatért a szilárd útburkolatra, ahol a tetejére borulva nyerte el véghelyzetét. A balesetben a vádlott és utasa, nyolc napon belül gyógyuló könnyű testi sérüléseket szenvedett. A vádlott vérében cselekménye idején 1,67–1,70 ezrelék volt az alkoholkoncentráció, azaz közepes fokban ittasan vezette a személygépkocsit.

Az ítélet jogerős.


A címlapkép illusztráció.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.