Barion Pixel
Szerző: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség / Győr-MS MRFK / 112Press 2019. december 30.

Újabb halálos balesetet okozott a bódult győri férfi - vádat emeltek ellene

Két balesetben három ember halt meg egy győri férfi miatt, akit korábban segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelősségre vontak. Februárban kábítószer hatása alatt, vezetői engedély nélkül okozta utasai halálát és egy vétlen teherautósofőr sérülését az M1-es autópályán. Vádat emeltek ellene.

Amfetamint és metamfetamint is fogyasztott a vezetés előtt a Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az a férfi, akinek utasai az idei februári balesetben életüket vesztették.

Egy 21 éves férfi és egy 34 éves nő vesztette életét a bódult sofőr autójában

A vádirati tényállás szerint a győri illetőségű 28 éves férfi a cselekmény napjának reggelén két utasával haladt az M1 autópályán Budapest felől Hegyeshalom irányába. A vádlott autójának középvonala a sávokat elválasztó terelővonal környezetében haladt.

A 110. kilométerszelvény közelében a gépkocsi utolért egy kisteherautót, ami 80-88 km/h sebességgel haladt. A vádlott azonban figyelmetlen volt, nem vett fel követési távolságot. A vészhelyzetet észlelve változatlan sebességgel, balra kormányzással próbálta az ütközést elkerülni, ennek ellenére az autó jobb eleje közel párhuzamos helyzetben nekiütközött a kisteherautó bal hátsó részének.

20191230.3

A kisteherautó az ütközéstől a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, majd az oldalára borulva megállt. A vádlott által vezetett jármű jobb oldali A és B oszlopai elnyíródtak, a tetőlemez hátrahajlott, miközben az autó többször nekiütközött a jobb oldali szalagkorlátnak, ahonnan a másik oldali szalagkorlátnak lökődött, majd a belső forgalmi sávban állt meg.

A járműben utazó két utas - egy 21 éves férfi és egy 34 éves nő - a helyszínen életét vesztette. A kisteherautó vezetője és a vádlott is nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

Az M1-es autópályán okozott újabb halálos balesetet a bódult férfi

A közel két másodperces cselekvési késedelem és a követési távolság meg nem tartása mellett a vádlott terhére róható a kábítószer által befolyásolt, és az engedély nélküli vezetés is. A terheltet ugyanis korábban halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt három év szabadságvesztésre ítélték és öt évre eltiltották a közúti járművek vezetésétől. Utánképzési kötelezettségének azonban nem tett eleget, mégis, eltiltás hatálya alatti vezetés és engedély nélküli vezetés szabálysértések miatt jelen cselekmény előtt is háromszor, és azt követően is két alkalommal is eljártak vele szemben.

20191230

A vádlott terhére rótt, visszaesőként megvalósított halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.