Barion Pixel
Szerző: 112Press 2021. március 15.

Teherautóval hordják a zöldhulladékot Vép határába – tilos az égetés, szaporodnak az illegális lerakók

Már több teherautónyi ágnyesedéket raktak le Vép közelében, a Porpác felé vezető földút mellett. A városban tilos a zöldhulladék égetése, a tervezett zöldhulladék-szállítás pedig csak áprilisban indul.

Vasárnap délután gördült el egy ágakkal, nyesedékkel megrakott teherautó a vépi temető mellett. A jármű pár száz métert haladt a Kolozsvári út folytatásán, egy földúton, majd három ember szállt ki a járműből.

vep_hulladeklerakas 1

Egy perc alatt leszórták az út szélére a nyesedéket, letakarították a platót, majd visszatértek Vépre. Olvasónk fotói alapján már több hasonló forduló történt korábban, több kupac gyümölcsfaág, vessző hever az út széli árokban.

vep_hulladeklerakas 6

A jelenség nem egyedi és valószínűsíthető, hogy az égetési tilalom bevezetésével számos település szembesül majd hasonlóval. Az illegális lerakók ráadásul egyre több embert buzdítanak arra, hogy ők is így cselekedjenek, a nyesedék mellett és alatt pedig borítékolható a kommunális hulladék megjelenése is.

vep_hulladeklerakas 2

A betiltott égetéstől a komposztált növények mennyiségének növekedését és a levegő minőségének javulását várják a szakemberek, azonban a gazdálkodók közül sokan gondolják úgy, hogy bőven lesz negatív hatása a tilalomnak.

vep_hulladeklerakas 4

Az égetéssel ugyanis nem csak a zöldhulladékot tüntetik el a kertekben, de a tűz megöli a lemetszett ágrészeken fellelhető kártevőket is, pl. a tetveket, a gombákat (pl. monília), vírusos fertőzéseket is. Az égetés után maradt hamu a termőföldre szórva a növények számára értékes ásványi anyagokat tartalmaz, csökkenti a talaj savasságát és hasznos pl. a csigák elleni védekezésnél is. Az alábbi linkre kattintva  a fahamu még több felhasználási módja olvasható.

Forrás Google Maps

Az út szélére leszórt fanyesedék viszont a kártevők szaporodásának, túlélésének kedvez.

Forrás:vep.hu

A Vépi Közös Önkormányzati Hivatal március 3-án hívta fel a lakók figyelmét arra, hogy a településen a pandémia miatt elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt is tilos az avar és kerti hulladék égetése. A zöldhulladék elszállításának időpontjait az STKH - Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. - hulladéknaptára tartalmazza.

Vépi hulladéknaptár Forrás STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft

Ez utóbbi alapján először április 22-én szállítják el a zöldhulladékot a házaktól, majd ezután havi egy alkalommal érkezik a gyűjtőjármű. A metszési munkálatok azonban már februárban megkezdődtek és félő, hogy aki nem akarja kerülgetni a nyesedéket, nincs ágdarálója és nem akar kilónként 10-18 forintot fizetni egy hulladékudvarban (Szombathelyen 14), az máshogy szabadul meg füstmentesen a zöldhulladéktól.

vep_hulladeklerakas 3

Néhány napja a nyugat.hu hozott példákat  arra, hol lehet és hol tilos a kerti égetés Vas megyében.

Teherautóval hordják a zöldhulladékot Vép határába – tilos az égetés, szaporodnak az illegális lerakók




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.