Barion Pixel
Szerző: 112Press 2022. június 04.

Pénzváltóba törtek be Szombathely határában – csak félreértés volt a holttestről szóló bejegyzés

Bűnügyi helyszínelők dolgoztak szombaton délelőtt a szombathelyi Dolgozók útján és egy nagy részt kerítettek el szalaggal. Valaki pedig halottszállítónak nézett egy fekete furgont, amelynek vezetője gyümölcsvásárlás miatt állt meg.

Öt rendőrségi jármű érkezett szombaton reggel, nyolc óra előtt Szombathely határába, a Dolgozók útjára.

A rendőrök lezártak két udvart és a 8901-es út melletti parkolórészeket, majd bűnügyi helyszínelők gyűjtöttek nyomokat.

Pénzváltóba törtek be Szombathely határában

Úgy tudjuk, hogy  az egyik konténer-pénzváltót törték fel. Arról, hogy onnan mit sikerült elvinnie a betörőnek (vagy betörőknek) nincs információnk.

Pénzváltóba törtek be Szombathely határában

A Facebookon valaki egy fekete furgont halottszállítónak nézve arról írt, hogy holttestet is találtak a helyszínen, ennek azonban semmi valóságalapja sincs. A furgon valóban ott lehetett már a helyszíni szemle megkezdése után, de a sofőr valószínűleg epret, vagy cseresznyét vásárolt az út széli elárusítóhelyen. (A bejegyzést kérésünkre törölte a publikálója.)

Pénzváltóba törtek be Szombathely határában

Bár a helyszínen tartózkodó kereskedőktől sikerült még hasznos információkhoz jutnunk az esettel kapcsolatban, ezt azonban egyelőre nem közöljük, a bűntény felderítésén dolgozó nyomozók kérésére.

Pénzváltóba törtek be Szombathely határában

Pénzváltóba törtek be Szombathely határában – csak félreértés volt a holttestről szóló bejegyzés




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.