Belső sávból akart kihajtani a körforgalomból egy Iveco – egy Opel oldala bánta
A 86-os és 87-es főutak közös szakaszának egyik körforgalmában történt baleset. A kisteherautó vezetője először azt mondta, hogy a másik sofőr a hibás, mert az indexelés ellenére nem engedte kikanyarodni a személyautó vezetője.
Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt Szombathely határában, a 86-os és 87-es főutak közös szakaszán, a Vépi úti körforgalomnál, szerdán délután.
Egy román rendszámú Iveco kisteherautó érkezett a Zanati út irányából a 86 os főúton. A kétsávos körforgalom belső sávjába hajtott be a sofőr, majd szintén a 86-os főúton folytatta volna az útját.
A járművet vezető férfi jobbra indexelt, majd megkezdte a körforgalomból kihajtást a belső sávból és nekiütközött a külső sávban mellette haladó Opel oldalának.
A teherszállító vezetője először nem ismerte el a felelősségét a balesetért, mivel szerinte az Opel vezetőjének őt el kellett volna engednie. A rendőrség kiérkezése után viszont már elismerte a felelősségét.
Az Opelt vezető nő Vép irányába folytatta volna az útját a körforgalomból és auz elmondása alapján nem is láthatta az Iveco irányjelzőjét, mert az mögötte haladt és a kocsija oldalának ütközött.
A teherszállító vezetője szabálysértési bírságot kapott.
A baleset után torlódás alakult ki az érintett útszakaszon.
Korábbi videónk a közeli, Zanati úti körforgalomban készült, ahol jó ideje nincs felfestve felezővonal.
---Kérjük, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra! Köszönjük!---
Kapcsolódó hírek


A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.