Barion Pixel
Szerző: BRFK 2020. október 06.

Nyakláncot letépő férfi és bűntársa videón - liftnél lépett akcióba a férfi Budapesten

Az asszony kezében kosár volt, védekezni sem tudott, a tolvaj rövid idő alatt kereket oldott, ebben bűntársa is segítette. A bűncselekményt megörökítette a ház biztonsági kamerája.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága 01060/1711/2020. bűnügyi számon lopás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A bűntárs tartotta az ajtót és figyelt

A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi 2020. szeptember 20-án 11 óra 20 perc körül a VI. kerületben, egy Király utcai társasházba követett egy nőt. Az egyik férfi az ajtóban megállt, azt megtámasztotta és várta a társát, aki továbbment a nő után és a lift mellett letépte az idős asszony nyakláncát. Ezután mindketten elfutottak.

A jóvágású fiatalember nem a kosár cipelésében akart segíteni az asszonynak

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Jóban, rosszban - ezúttal főleg rosszban

 
 

 

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.