Barion Pixel
Szerző: 112Press 2019. szeptember 10.

Körforgalomban ütött el kerékpárost egy BMW Sé közelében - súlyosan megsérült a férfi

Szombathely felől tartott Sé irányába egy BMW terepjáró, amikor a Sé előtti körforgalomba behajtva elütötte a körforgalomban kerékpározó, hatvanas éveiben járó férfit.

A fél körforgalmat zárta le a rendőrség és a járműveket rendőrök irányították, miután terepjáró gázolt kerékpárost a 8901-es út körforgalmában. A BMW-t vezető hölgy kérdésünkre elmondta, hogy az utolsó pillanatban vette észre a biciklist, aki a körforgalom sávjának közepén tekerhetett. Mivel kis sebességgel haladt szinte azonnal megállt az ütközés után, de a biciklis a földre zuhant és megsérült.
 
kg9
 
-Nem tudom, honnan került elém, egyszerűen nem láttam. Már bent voltam a körforgalomban és az autó bal oldalával ütöttem el. Nagyon sajnálom a történteket. A férfin volt jólláthatósági mellény és a világítása is működhetett, mert még most is villog - mutatta az út szélén fekvő kerékpáron az asszony.  - Soha nem kerültem még ilyen helyzetbe. Elkértem az úr telefonszámát is, hogy érdeklődhessek az állapota felől.
 
kg11
 
Információink szerint a kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
 
Szembe a körforgalomban
 
A rendőrség nem zárta le teljesen a forgalmas út körforgalmát, hanem váltakozó irányban engedték a járműveket, azaz szembe is hajthattak a megállított forgalommal a járművezetők, de ez néhány sofőrnél problémát okozott, pedig csak a rendőri jelzésekre kellett volna figyelni.
 
kg6
 
Volt, aki az irányjelzőjével jelezte, hogy nem arra akar menni, mint amerre a rendőr mutat és az sem zavarta, hogy a jelzett irányban terelőkúpok (bóják), mögötte pedig mentőautó zárták el a haladás lehetőségét. Akadt sofőr, aki a vele szembe álló rendőrt akarta kikerülni, mert "csak itt megyek le a következő lehajtón".  Egy sofőr csaknem pánikba esett, hogy nem hajthatott ki a 89-es út felé, miközben ő az osztrák határhoz sietett. Miután megtudta, hogy a régi út párhuzamosan fut a 89-es úttal majdnem a határig, mérgesen közölte, hogy "a tököm sem akar falvakon keresztül bumszlizni, úton fetrengő részegeken át".
 
Sötétség az úton
 
A baleset hétfőn este történt, de még nem teljesen sötétben, azonban kis idő múlva már koromsötétben helyszíneltek a rendőrök. Tették azt annak ellenére, hogy ez az útszakasz elvileg kivilágított. Olad városrésztől Sé településig, illetve a 89-es főút felé vezető úton egyetlen lámpa sem világított, gyönyörűen meg lehetett figyelni a csillagos eget.
 
kg5

A helyszínelő 20:30-kor elégelte meg azt, hogy csak a fejlámpája világított és beszólt a központba, hogy értesítsék a közvilágításért felelős céget. Mi 20:45-kor hagytuk el a helyszínt, teljes sötétségben...

kg2

Körforgalomban ütött el kerékpárost egy BMW Sé közelében - súlyosan megsérült a férfi




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.