Frissítés: A Fővárosi Főügyészség közleménye a cikk végén olvasható.
Barátaik a Facebookon is búcsúznak a pénteki halálos kimenetelű budapesti késelés áldozataitól. A bejegyzés alapján a sértettek egyikőjük sikeres érettségi vizsgáját ünnepelték, amikor szóváltásba keveredtek egy másik társasággal.
A szóváltást tettlegesség követte, amelynek során egy 18 éves fiatalember több késszúrással kivégezte a két fiatalt.
Az emberöléssel gyanúsított férfit tíz perccel a bejelentés után elfogták, a kést pedig egy parkoló autó alatt találták meg a rendőrök a Paulay Ede utcában.
A gyanúsított nagykorú, előző nap lett 18 éves.
A verekedésben tízen vettek részt,16-23 év közötti fiatalok, a többségük már összetűzésbe került a hatóságokkal garázdaság, vagy kábítószerrel kapcsolatos ügy miatt. A rendőrség mindkét "oldal" szerepét vizsgálja a halállal végződött verekedésben.
A verekedésben két egymástól független társaság férfi tagjai vettek részt. Három fiatal nő megpróbált közbeavatkozni és szétválasztani a verekedőket, sikertelenül. Az eddigi információk alapján a sértetteknél nem volt fegyver. A verekedés során más nem sérült meg. A rendőrség a tanúvallomások felvételén túl a kameraképek elemzésével próbálja rekonstruálni az eseményeket.
A rendőrség közleménye
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 22-én 3 óra 37 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten, az V. kerületi Deák téren több ember összeverekedett, és késelés történt.
A rendőrök három percen belül a helyszínre értek, ahonnan már több verekedő elfutott. A helyszínen két úttesten fekvő embert találtak, egy 16 éves és egy 21 éves fiatal férfit, akiknek olyan súlyos szúrt sérülései voltak, hogy a helyszínen életüket vesztették.
A nyomozók rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 18 éves Cs. Krisztiánt, akit a Nyugati téren fogtak el.
A nyomozók a bűncselekmény helyszínétől 300 méterre egy autó alá dobva megtalálták a bűncselekmény elkövetésének eszközét, egy kést.
A rendőrök a verekedéssel összefüggésben összesen 9 embert állítottak elő.
A BRFK Életvédelmi Osztálya a 18 éves budapesti Cs. Krisztiánt több emberen elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesz letartóztatásának indítványozására.
A Fővárosi Főügyészség közleménye
Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el annak a három férfinak a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint részt vettek a Deák téri verekedésben, amelyben egyikük két személyt halálra késelt.
A megalapozott gyanú szerint 2020. május 22-én, hajnali fél négy körül a V. kerület, Deák Ferenc téren két, fiatalokból álló társaság összeverekedett. Egy tizennyolc éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. Az egyik földön fekvő sértettet egy tizenkilenc éves férfi még többször megrúgott, miközben egy másik tizenkilenc éves férfi támogatólag volt jelen. A két megszúrt fiatal a helyszínen életét vesztette.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság perceken belül azonosította és elfogta a három férfit, akik közül a kést használót több emberen elkövetett emberölés bűntette, két társát csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként és előterjesztést tett a gyanúsítottak letartóztatására.
A Fővárosi Főügyészség – a terheltek eljárásbeli jelenlétének, a bizonytás zavartalanságának biztosítása és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében – indítványt tett a gyanúsítottak letartóztatására. A kényszerintézkedés tárgyában a nyomozási bíró várhatóan a holnapi napon dönt.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.