Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2020. július 06.

Bicskával és veréssel raboltak ki négy fiatalt Szombathelyen

A büntetett előéletű vádlottak négy fiatalra támadtak Szombathely bekamerázott Fő terén szombaton hajnalban. Elfogták a tetteseket.

A Vas Megyei Főügyészség indítványozta vasárnap annak a két férfinak a letartóztatását, akik kiraboltak négy fiatalt szombaton hajnalban Szombathely Fő terén.

A megalapozott gyanú szerint az egyik, a börtönből alig, több mint három hónapja szabadult, különös visszaeső férfi egy svájci bicskával hadonászott, miközben felszólította a sértetteket, hogy „adjátok oda a pénzt, mert megszúrlak titeket”. Ezt követően a férfi odaszorította a kés pengéjét az egyik sértett nyakához, akit azzal fenyegetett, hogy elvágja a torkát, ha nem adja át a pénzét.

A fenyegetésen túl mindkét gyanúsított bántalmazta is a sértetteket, pofon vágták, ököllel állon ütötték őket.

A megfélemlített sértettek átadtak a gyanúsítottaknak összesen 20.400 forint készpénzt és két – köztük egy 160.000 forint értékű – mobiltelefont. A gyanúsítottak az egyik telefont – mert azt alacsony értékűnek tartották – visszaadták a
sértettnek.

A rovott múltú gyanúsított, mielőtt társával együtt elhagyta a helyszínt, még megfenyegette a sértetteket, hogy megkeresik és megölik őket, ha feljelentést mernek tenni.


Két fiatal könnyű sérülést szenvedett a támadás közben, a másik két sértettnek nem keletkezett sérülése.
A nyomozó hatóság megtalálta és lefoglalta az elrabolt értékeket a gyanúsítottaktól, így a
sértettek kára megtérült.

Az ügyészség a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, a rovott múltú gyanúsítottal szemben továbbá a bűnismétlés veszélye miatt is indítványozta a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelését.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 5. napján elrendelte egy hónapra a gyanúsítottak letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően.

A címlapkép illusztráció.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.