Barion Pixel
Szerző: Győr-MS MRFK / Vas MRFK / Zala MRFK 2018. november 10.

Ittas vezetés, jármű önkényes elvétele és súlyos balesetek

Ugyanazon a napon kétszer kaptak ittas vezetésen egy táplánszentkereszti férfit Szombathelyen, másodszorra már vezetői engedély nélkül. Lezáratlan autót vitt el éjszaka egy 14 éves egy 15 éves fiatal Pannonhalmán, kocsikázni akartak. Zala megyében több súlyos sérüléses baleset történt, jórészt azért, mert a vezetők nem az időjárási viszonyoknak megfelelően közlekedtek.

2018. november 9-én kétszer is intézkedtek egy táplánszentkereszti lakossal szemben Szombathelyen a rendőrség munkatársai, akik mindkét esetben megállapították, hogy a férfi alkohol fogyasztását követően vett részt járművével a közúti forgalomban, ezt a későbbi vizsgálatok eredményei is igazolták. A gépjárművezetővel szemben – előállítását követően – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást, engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési eljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

Alkoholszonda

 

Éjszakai kocsikázáshoz vitték el a lezáratlan autót a fiatalok

2018. november 8-án az éjszakai órákban Pannonhalmán, egy családi ház elől eloptak egy lezáratlan autót. A rendőrök rövid időn belül megtalálták az elvitt autót és az elkövetőket is, egy 14 éves és két 15 éves fiatalt. 

Fotó: Győr-MS MRFK

A fiúkat a Pannonhalmi Rendőrőrsre november 9-én előállították, ahol jármű önkényes elvételének bűntette megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Fotó: Győr-MS MRFK

A helyi 14 éves sofőr és két utasa a bűncselekmény elkövetését elismerte, kihallgatásukon elmondták, hogy a jármű pótkulcsát a kocsiban megtalálták, amellyel azt elindították, majd a városban kocsikáztak. 

Fotó: Győr-MS MRFK

Súlyos balesetek  - nem az időjárási viszonyoknak megfelelően vezettek

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság területén négy súlyos sérüléssel és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt.

Renault tehergépkocsival közlekedett egy férfi és utasa 2018. november 9-én a kora reggeli órákban a 68154-es számú mellékúton, Belezna irányából a 6804-es számú út felé. A sofőr a ködös időben későn észlelte az útkereszteződést, fékezni kezdett és a vízelvezető árokba csapódott. A balesetben az utas súlyos sérülést szenvedett.

Fotó: Zala MRFK

Egy Rover haladt a reggeli órákban Zalavár irányából a 7522-es számú mellékút felé, amikor a sofőr két mellékút kereszteződésénél nem a látási- és útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességét, behajtott a kereszteződésbe, ahol összeütközött egy Citroen típusú teherautóval. A balesetben egy személy súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett.

Fotó: Zala MRFK

Honda típusú motorkerékpárral közlekedett egy férfi 12 óra 43 perckor Dobri irányából Kerkaszentkirály felé, amikor eddig tisztázatlan körülmények között megcsúszott és a vízelvezető árokba esett. A balesetben a férfi súlyos sérülést szenvedett.

Fotó: Zala MRFK

Kerékpárral közlekedett egy férfi 19 óra körül Zalaegerszegen, a Püspöki Grácián úton a Pintér Máté út felé, amikor eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és egy beton hídnak ütközött. A balesetben a kerékpáros súlyos sérülést szenvedett.

Fotó: Zala MRFK

Befőttes üvegben és az autó oldalsó rekeszében is találtak kábítószert

Sopronban egy bevásárlóközpont parkolójában igazoltattak a rendőrkapitányság járőrei 2018. november 10-én a kora délutáni órákban egy 26 és egy 30 éves harkai férfit.

Fotó: Győr-MS MRFK

A rendőrök az intézkedés során átvizsgálták autójukat is, melynek során a jármű egyik ajtajának oldalrekeszében kábítószergyanús növényi származékot találtak. A rendőrök mindkét férfit előállították a Soproni Rendőrkapitányságra, ahol a velük szemben alkalmazott drogteszt kábítószer fogyasztásra utaló pozitív értéket mutatott. A nyomozók E. Rolandot és M. Imrét kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Fotó: Győr-MS MRFK

A járőrök Sopronban a Horváth József utcában igazoltattak egy 17 éves helybéli fiút 2018. november 9-én az éjjeli órákban. Az intézkedés során a kabátjának belső zsebében elrejtve, műanyag fóliába csomagolva kábítószergyanús növényi származékot találtak.

Fotó: Győr-MS MRFK

Az intézkedők a fiút előállították a Soproni Rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott drogteszt kábítószer fogyasztásra utaló pozitív értéket mutatott, továbbá a lakóhelyén lefolytatott kutatás során egy élelmiszeres üvegben elrejtve a nyomozók további kábítószergyanús növényi származékra bukkantak. A rendőrök a fiatalkorút kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.