Szerző: Veszprém MRFK 2018. október 25.

Hozzátartozó találta meg az ellopott, összetört Fordot a 82-es út mellett

A Ford tulajdonosa általános hibát vétett: háza udvarán az autóban hagyta az indítókulcsot, amit egy zirci férfi ki is használt. A lopást csak másnap vették észre, a rendőrök a bejelentést követő négy órán belül elfogták az elkövetőt.

Egy 32 éves zirci férfi 2018. október 21-én este egy veszprémi családi ház udvaráról a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül – a benne lévő indítókulccsal – elindított egy ott tárolt személygépkocsit. Ezután az autóval Zircre utazott, majd onnan még az este folyamán visszaindult Veszprémbe. Haladása során Eplényben az autóval egy családi ház kerítésének hajtott, majd a települést elhagyva a járművet a 82-es számú főút melletti murvás úton hagyta.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A sértett hozzátartozója 2018. október 22-én délelőtt fedezte fel a bűncselekményt, mikor Eplény és Gyulafirátót között közlekedve ráismert az ott hátrahagyott autóra, és bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként azonosították és a bejelentést követő négy órán belül a veszprémi autóbusz-állomáson elfogták a feltételezett elkövetőt, előállították a helyi rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi ellen a Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók - őrizetbe vétele mellett - előterjesztést tettek a 32 éves zirci lakos letartóztatására, melyet az illetékes bíróság 2018. október 25-én elrendelt.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.