Halottat találtak Gércén egy korábban leégett melléképületben - bűnügyi helyszínelők vannak a helyszínen
Pénteken hajnalban riasztották a tűzoltókat egy melléképület tűzhöz Gércén a Dózsa telepen. A holttest aznap délután került elő.
Frissítés: A rendőrség nem sokkal 23 óra előtt vonult le a helyszínről.
Arról nincs információnk, hogy a holttest már a hajnali tűznél is a romok között volt, vagy esetleg később került a feltalálási helyére?
A helyszíni szemle -7 fokos hidegben zajlott. A helyiek tényként kezelik, hogy a házban lakó, 60 év feletti férfi holtteste került elő.
Korábban írtuk: Információink szerint pénteken délután a területre érkező hozzátartozók egy holttestet találtak a romok között.
Meg nem erősített információink szerint a házban élő középkorú férfit találták meg. A helyszínre, a Dózsa telep szűk utcájában bűnügyi helyszínelők érkeztek. A házat nem lehet megközelíteni.
Beszéltünk több gérceivel akik biztosra mondták, hogy a házigazda holttestét találták meg a melléképületben.
Beszéltünk egy közelben lakó férfival is, aki már a kijárási korlátozás ideje után szólt rá a háza mellett hangosan vitatkozó férfira, aki egy, a szemtanú által nem ismert nővel vitatkozott. A hangoskodó és a jelek alapján erősen ittas férfi bocsánatot kért a ricsajért. A közelben lakó ekkor látta utoljára élve.
A Katasztrófavédelem korábbi közleménye a tűzesetről
Családi ház mögé épített melléképület égett Gércén, a Dózsa telepen pénteken hajnalban. A sárvári hivatásos tűzoltók két vízsugárral láttak neki a tűz eloltatásnak, valamint a szomszédos épületből egy propán-bután gázpalackot is kihoztak, amelyet hőhatás nem ért.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.