Barion Pixel
2021. június 07.

Halálos traktorbaleset: Letöltendő fogház és hat év eltiltás nem jogerősen a kislány halálát okozó baleset okozójának

A Szombathelyi Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év 10 hónap fogházra, 375.000 forint pénzbüntetésre és 6 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a vádlottat, továbbá kötelezte 602.994 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet nem jogerős.

A tényállás szerint a vádlott 2020. július 24-én 21 óra körül, már esti szürkületben, borult időben közlekedett a 8703-as számú közúton Vasszécseny felől a 8442-es számú közút irányába egy mezőgazdasági vontatóból és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel, amelyen 27 db szalmabálát szállított. A vádlott előtt haladt egy tanú gépkocsijával, aki a szerelvényt kísérte.

A 8703-as számú közút „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblával van alárendelve a 8442-es számú közútnak. A tanú a gépkocsijával az útkereszteződéshez érve megállt, majd begurult a védett útra, amikor észlelte, hogy neki jobb kéz felől érkezik egy Mazda személygépkocsi, amelyet egy nő vezetett. A nő a személygépkocsiban a második üléssoron bal oldalon szállította félintegrált gyermekbiztonsági rendszerben gyermekkorú sértettet, míg jobb oldalon ugyancsak gyermekbiztonsági rendszerben egy másik gyereket. A tanú észlelve, hogy mögötte érkezik a vádlott járműszerelvényével az útkereszteződéshez és nem lassít, ezért járművén a vészvillogót működtetni kezdte, majd a védett úton egyenesen áthajtott Püspökmolnári irányába.

A vádlott a járműszerelvényével az útkereszteződéshez érve nem állt meg, hanem – figyelmen kívül hagyva az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítását - mintegy 35-39 km/óra sebességgel behajtott a védett útra, ahol ekkor érkezett az útkereszteződéshez a sértett a személygépkocsijával mintegy 57-61 km/óra sebességgel.

A vádlott a mezőgazdasági vontató elülső eszközhordozó villájával – a 8442-es számú közút úttestének közepén – beleütközött a Mazda bal oldalába, az eszközhordozó villa felszakította a bal oldalát, és a személygépkocsi második üléssorának bal oldali ülését az azon gyermekbiztonsági rendszerben rögzített gyermekkorú sértettel együtt kirepítette a személygépkocsiból. A sértett az üléssel együtt az úttestre csapódott.

Az ütközést követően a járműszerelvény balra tartva tovább sodródott Püspökmolnári irányába, és letérve a szilárd útburkolatról, a menetiránya szerinti bal oldalon az oldalára dőlve nyerte el véghelyzetét úgy, hogy a gyermekkorú sértett a mezőgazdasági vontató alá szorult. A járműszerelvény pótkocsija a 8703-as számú közúton keresztbe elfordulva felborult és ott nyerte el véghelyzetét.

A Mazda az ütközést követően függőleges tengelye körül megpördült, és a forgalmi sávjában eredeti menetirányával szemben, az ütközés helyétől mintegy 16,6 méter távolságra nyerte el véghelyzetét. Amikor a vádlott a járműszerelvényével a védett útra hajtott, akkor a sértett személygépkocsijával az ütközés helyétől 4,9 méter távolságra reakcióidőn belül közlekedett, így az ütközés elkerülésére a sértettnek esélye sem volt.

A baleset következtében a gyermekkorú sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy 2020. július 25-én a kórházban elhalálozott.

A közlekedési baleset, a baleset során bekövetkezett sérülések és a sértett halála között közvetlen, egyenes ok-okozati összefüggés állapítható meg. A baleset következtében az autót vezető nő nyolc napon túl gyógyuló – 60 nap tényleges gyógytartamú – súlyos testi sérülést szenvedett. A sértett vezette személygépkocsi a jobb első futómű irányzókar gömbcsuklójának és talpas gömbcsuklójának kopottsága, valamint a bal hátsó ajtó alatti küszöb korrodáltsága és a jobb oldali küszöb korrodált állapota miatt a közúti közlekedésre alkalmatlan állapotban volt, amely sem a baleset bekövetkezésével, sem pedig annak eredményével nem áll összefüggésben. A vádlott által vezetett járműszerelvény pótkocsijához kapcsolódó sebességkorlátozás 25 km/óra volt.

A baleset azért következett be, mert a vádlott több KRESZ szabályt megszegett, így olyan útról érkező járművel, amelyen az útkereszteződés előtt „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla van, nem adott elsőbbséget a keresztező útról érkező jármű részére. A vádlott a balesettől függetlenül megszegte a KRESZ 26. § (3) bekezdésében írtakat, mert olyan járművel, amelynek megengedett legnagyobb sebességét a műszaki megvizsgálás során a KRESZ 26. § (1) bekezdésében foglaltaknál alacsonyabban állapították meg, és ezt a jármű forgalmi engedélyébe bejegyezték, az ott írtaknál magasabb sebességgel közlekedett. A balesettel összefüggésben továbbá megszegte a KRESZ 28. § (3) bekezdés rendelkezéseit is. 

A sértett a balesettől függetlenül megszegte az 5/1990.(IV.12.) KÖHÉM rendelet 5/2. számú mellékletének 246., 652. és 683. pontján keresztül a KRESZ 5. § (1) bekezdés b) pontjában írtakat, mert a kormányberendezés működése és a küszöb korrodáltsága miatt a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek a jármű nem felelt meg.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője a kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése és a járművezetéstől eltiltás mértékének mérséklése érdekében jelentettek be fellebbezést.

Címlapképünk az előkészítő tárgyaláson készült.

Traktor szakította ki a gyerekülést a Mazdából - újra kellett éleszteni az öt éves gyereket




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.