Barion Pixel
Szerző: Kép, szöveg: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2022. március 01.

Évet értékelt a Vas megyei rendőr-főkapitány - több a baleset, de így is az ország egyik legbiztonságosabb megyéje Vas

Az évek óta megszokott módon, a sajtó mellőzésével és így a kérdésfeltevés lehetőségének kizárásával zajlott a rendőrségi évértékelő Vas megyében. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye.

Dr. Tiborcz János rendőr dandártábornok, Vas megye rendőr-főkapitánya a 2022. február 28-án megtartott évértékelő értekezleten beszámolt arról, hogy Vas megye továbbra is az ország bűnügyileg legkevésbé fertőzött területei közé tartozik. Az országosan regisztrált jogsértések mindössze 2,4 százalékaa történt a megyében.

Dr. Tiborcz János rendőr dandártábornok, Vas megyei rendőr-főkapitány évet értékel Fotó: Vas MRFK

Elmondta, hogy a 2021. évben a közterületi jelenlét mértékét legnagyobb arányban a koronavírus-világjárvány és az ahhoz kapcsolódó feladatok befolyásolták, valamint a migráció mértéke is jelentősen nőtt az elmúlt évben. A közlekedési helyzet kapcsán beszámolt arról, hogy a balesetek száma a 2020. évhez képest 7,13 százalékkal növekedett. Kiemelte azonban, hogy a baleseti számok emelkedése ellenére az elmúlt tíz évben tavaly történt a második legkevesebb baleset a megyében.

Évértékelő a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon Fotó: Vas MRFK

A főkapitány elmondta, hogy a megye élhető közbiztonságának megteremtésében, fenntartásában jelentős szerepe van a más szervekkel történő együttműködésnek is. A főkapitányság jó kapcsolatot ápol az önkormányzatokkal, a rendvédelmi és a nemzetbiztonsági társszervekkel, a polgárőr egyesületekkel, az ügyészségekkel és a bíróságokkal is - emelte ki a megyei sajtóreferens a police.hu-n megjelent közleményben.

Évértékelő a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon Fotó: Vas MRFK

Dr. Tiborcz János beszédének végén megköszönte minden munkatársának a tavalyi évben végzett munkáját. hangsúlyozta, hogy a közös munka hozzájárult ahhoz, hogy ebben a rendkívüli és nagyon nehéz esztendőben is sikerült élhető közbiztonságot teremteni az itt élőknek és az ide érkezőknek.

Az évértékelő parancsnoki értekezlet elöljárója, Kovács István r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes volt, aki megköszönte a Vas megyei rendőri állomány múlt évben végzett munkáját.

kalauz Gábor rendőr törzsőrmester elismerést vesz át dr. Tiborcz János dandártábornoktól Fotó: Vas MRFK

Az értekezleten elismerést vehetett át a Szombathelyi Rendőrkapitányság, a Körmendi Rendőrkapitányság és a Vasvári Rendőrkapitányság illetékességi területén szolgálatot ellátó egy-egy rendőr. Kalauz Gábor rendőr törzsőrmester, Vilics Csaba címzetes rendőr törzsőrmester és Gérnyi Attila címzetes rendőr törzszászlós a rendészeti szakterületen nyújtott kiemelkedő munkájáért részesült jutalomban.

cl234


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.