Szerző: 112Press 2022. május 12.

Előzésben lévő Suzukira húzta rá a kormányt egy másik Suzuki vezetője - felborult a vétlen sofőr autója

Vasvár felől Zalaegerszeg irányába tartott egy Suzuki személyautó, amelynek vezetője figyelmetlenül kezdett előzésbe. A mellette haladó, már előzésben lévő jármű vezetője félrehúzta a kormányt, de elvesztette az uralmát a járműve felett.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 74-es főúton, az úgynevezett vasvári dombon.

Előzésben lévő Suzukira húzta rá a kormányt egy másik Suzuki vezetője - felborult a vétlen sofőr autója

Egervár irányába közlekedett egy Suzuki személygépkocsi, amelynek férfi vezetője az Előzni tilos tábla hatályának végeztével, szabályosan előzésbe kezdett. Éppen egy másik Suzuki mellett haladt el, amikor annak a sofőrje is előzni kezdett.

Előzésben lévő Suzukira húzta rá a kormányt egy másik Suzuki vezetője - felborult a vétlen sofőr autója

A már előzésben lévő gépjármű vezetője balra húzta a kormányt és az autó padkára futott. A sofőr ezután jobbra kormányozott és az autó a menetirány szerinti jobb oldalon árokfalnak ütközött és felborult.

Előzésben lévő Suzukira húzta rá a kormányt egy másik Suzuki vezetője - felborult a vétlen sofőr autója

A sofőr használta a biztonsági övét és az ülésben lógott, amikor a segítők odaértek hozzá. A két jármű nem ütközött egymással, azonban a figyelmetlen sofőr körülbelül száz méterrel később megállt.

s_06a

Beszéltünk a figyelmetlen járművezetővel, aki elmondta, hogy belenézett a tükörbe, de nem látta a már előzésben lévő autót. A visszapillantó tükörből azonban látta, hogy baleset történt, ezért megállt és visszasietett a felborult autóhoz. Azt mondta, hogy fel sem merült benne, hogy tovább kellene hajtania. Azt is elismerte, hogy kihajthatott a később balesetet szenvedett autó elé.

Előzésben lévő Suzukira húzta rá a kormányt egy másik Suzuki vezetője - felborult a vétlen sofőr autója

(Mostanában egyre több esetben találkozunk olyan balesettel, amikor hasonló szituációkban a másik sofőr elhajt a helyszínről, bízva abban, hogy megúszhatja felelősségre vonás nélkül. Ennél az esetnél a közeli útfigyelő kamera felvétele alapján gyorsan meg tudták volna állapítani a rendőrök a másik fél rendszámát.)

Előzésben lévő Suzukira húzta rá a kormányt egy másik Suzuki vezetője - felborult a vétlen sofőr autója

A mentők megvizsgálták a vétlen sofőrt és őt kivizsgálásra a zalaegerszegi kórházba szállították. Ő egyébként a saját lábán állva várta a mentőket. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a baleset miatt érthetően kissé izgatott férfi rágyújtott egy cigarettára, a mentők érkezésekor azonban nem egyszerűen elhajította a csikket, hanem azt egy zseb-csikktartóba nyomta el.

Előzésben lévő Suzukira húzta rá a kormányt egy másik Suzuki vezetője - felborult a vétlen sofőr autója

A műszaki mentés idejére teljes útlezárás lépett életbe a 74-es főút érintett szakaszán.
 
Előzésben lévő Suzukira húzta rá a kormányt egy másik Suzuki vezetője - felborult a vétlen sofőr autója

Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.