Barion Pixel
2019. január 10.

Többen megsérültek a délutáni és esti balesetekben, Szombathelyen

A mentők négy embert szállítottak kórházba, tizenegy autó megrongálódott. Több baleset is történt rövid időn belül a vasi megyeszékhelyen.

DSC_7456
 
A 86-os főútról kanyarodott rá a Csaba utcára egy Chevrolet személyautó és a védett úton haladt a Hunyadi út irányába. A Vásártér utcából, balról érkezett egy másik Chevrolet (kék), aminek vezetője lassított, majd mivel nem vette észre a másik érkező járművet megkezdte az áthaladást. A két jármű összeütközött.
 
DSC_7462
 
A balesetben vétlen Chevrolet letért az útról és egy jelzőtáblát kidöntve állt meg. A mentők ebből az autóból két embert szállítottak kórházba.
 
DSC_7453
 
Személyi sérüléses baleset történt a Verseny utcában is, ahol egy Suzuki és egy Porsche ütközött. Az utóbbi autó vezetője elismerte a felelősségét a balesetért.
 
DSC_7488
 
Két autó ütközött a Zanati úti aluljárónál, majd nem sokkal később néhány méterrel arrébb újabb két autó koccant.
 
DSC_7465
 
Személyi sérülés itt nem történt, de nagyobb torlódás alakult ki, a belváros irányába egy sávon haladhatott a forgalom.
 
DSC_7467
 
Néhány száz méterrel arrébb a lezárt Nádasdy utca okozott némi fejtörést néhány autósnak. Ugyan a belváros felől érkezők elől lezárták a kanyarodósávot, de ezzel csak azt érték el, hogy néhány autó az egyenesen haladó sávból kanyarodott balra.
 
DSC_7473
 
A 87-es főúton a 89-es főút körforgalmának közelében egy Volvo személyautó vezetője későn fékezett az előtte forgalmi okból megálló járművek miatt és járműve belecsúszott egy Volkswagenbe, amit egy Fiatnak lökött.
 
DSC_7506

A "szendvics töltelékébe" került VW vezetője megsérült a balesetben, a mentők kórházba szállították. Információnk szerint könnyebben sérült.

DSC_7504

Tapasztalatunk alapján a város határában egy szakaszon ónos eső esett.

DSC_7508

A Fiat megúszta komolyabb sérülések nélkül. A VW a vonóhorgánál tolta előre az autót, amiben már nem fékezett a sofőr, mert éppen elindult a kocsisor után. A Fiat vezetőjétől megtudtuk, hogy az autó jobb hátulján látható sérülést nem most szerezte, hanem azt egy Lada okozta, míg a kocsi jobb oldalát egy hölgy járműve horpasztotta be. A Fiat így három koccanást vészelt át viszonylag rövid időn belül, komolyabb sérülések nélkül.

DSC_7505

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.