Barion Pixel
Szerző: 112Press / Tánczos Mihály 2024. július 03.

Nem lett sebességmérő VÉDA a matricaellenőrző kapukból – más miatt kerültek ki a táblák

Az országban több helyen is „Közúti ellenőrzés” tábla került ki a matricaellenőrző kapuk elé és természetesen többen már tényszerűen terjesztik, hogy azért, mert már sebességet is mérnek. Ez nem igaz. Elmondjuk, mi áll a háttérben.

Vas vármegyében két olyan helyre került ki néhány napja „Közúti ellenőrzés” tábla, ahol évek óta üzemel a matricaellenőrző kapu. A 87-es főúton Kőszegnél, illetve a 89-es főúton, Torony község közelében.

Közúti ellenőrzés tábla került ki több matricaellenőrző kapuhoz

Ma gy olvasónk telefonált, hogy igaz-e az az Interneten terjedő hír, miszerint .július 1.-től már sebességet is mérnek ezek a kapuk? Megnyugtattuk, hogy nem igaz.

A tábla kihelyezése nem jelenti azt, hogy sebességet is mérnek a Torony közelében található kapunál

A táblák most olyan helyekre kerültek ki, ahol az aszfaltban a beépített hurok méri a tengelysúlyt, a tengelycsoportot és az össztömeget, amit a kapu által rögzített egyéb adatokhoz (rendszám, hosszúság) rendelnek hozzá, az adatfeldolgozást, kiértékelést pedig jellemzően harmadik fél végzi.

A féknyom az aszfalton a

Gyorshajtásért tehát továbbra sem várható ezekről a helyekről büntetés, egyéb hiányosságokért, vagy túlsúlyért pedig ugyanúgy, mint eddig.

A mérőponton történő áthaladáskor az útburkolatba épített szenzorok meghatározzák a jármű tengelyterheléseit és az össztömegét, a telepített kamerák a járműről fényképeket készítenek. A fényképek alapján a rendszámfelismerő szoftver meghatározza a jármű rendszámát.

A TSM rendszer a műszaki adatok és a közútkezelői hozzájárulások figyelembe vételével megállapítja, hogy a jármű túlterhelt-e.

A rendszer túlterhelt jármű áthaladása esetén riasztást küld a mérőpont közelében dolgozó közúti ellenőröknek, akik a járművet megállíthatják, azt a túlterheltség megszüntetéséig és a bírság vagy pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig visszatarthatják. A túlterhelés megszüntetését a jármű vezetőjének kell megszerveznie.

Ha helyszíni ellenőrzésre nem kerül sor, a TSM rendszer a túlterhelt jármű üzembentartója részére küldi ki a bírsághatározatot az objektív felelősség elvének alkalmazásával. (Forrás)

 

A 89-es főúton egyébként egy kapu nélküli tengelysúlymérő helyhez is került ki új tábla.

Kapu nélküli tengelysúlymérő helyhez is kikerült a jelzőtábla a 89-es főúton

Júniusban egy kamionos bejegyzése váltott ki némi vitát a TikTok-on. Ő ugyanis tényként közölte, hogy a VÉDA kapukat már az alakjukról felismerni, hiszen nem teljes kapuk és csak a sebességmérő helyek előtt van „Közúti ellenőrzés” jelzőtábla. Nos, egyik állítás sem igaz. A táblákról most írtunk, míg a sárvári VÉDA kapu a 84-esen igencsak teljesnek néz ki a levegőből is. Az ominózus, helyenként vulgáris bejegyzés itt tekinthető meg.

VÉDA-kapu a 84-es főúton, Sárvár közelében

A túlterhelt tehergépjárművek fokozott mértékben károsítják az utakat, a szabályszegő gyakorlat baleseti kockázata is nagyobb (pl. a hosszabb fékút miatt). A vagyonvédelmi és közlekedésbiztonsági megfontolásokon túl kiemelt szempont a versenyegyenlőségé is, a túlsúllyal nagyobb haszonnal közlekedtetett járművek rontják a jogkövető vállalkozások piaci helyzetét. E káros jelenségek visszaszorítását célozta a komplex ellenőrző rendszer bevezetése.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.