Szerző: 112Press 2019. május 24.

A kamionos is mentette a helyzetet - sikertelen előzés Skodával a 87-es főúton

A Skoda vezetője egy másik autó után kezdett előzésbe és későn észlelte a szemből érkező autót Csempeszkopács és Vasszécseny között. Szerencséjére az éppen megelőzött kamion vezetője is észnél volt és igyekezett helyet csinálni a bajba került autósnak.

Sérülés nélküli közlekedési baleset történt a 87-es főúton, Vasszécseny közelében. Kám irányába tartott egy Skoda személyautó, előtte egy kamion haladt. A Skodát és a kamiont megelőzte egy gépjármű, a Skoda vezetője pedig ez után az autó után kezdte meg a kamion előzését.
 
elozes_87es2
 
A sötét színű jármű visszatért a sávjába, a kamion elé, a Skoda vezetője ekkor szembesült azzal, hogy szemből egy másik jármű érkezik és már nincs esélye szabályosan visszatérni a saját sávjába.
 
elozes_87es3
 
Az asszony mérlegelt és frontális baleset, vagy az árkon átrepülés helyett a kamion felé húzta a kormányt, miközben a szemből érkező a padka felé kormányozhatott.
 
elozes_87es1

A kamiont vezető magyar férfi is észlelte a vészhelyzetet és amennyire tehette a padkára kormányozta a kamiont, így a Skodának több helye volt a menekülésre. A kamion és a Skoda végül érintőlegesen ütközött, de a lényeg, hogy senki sem sérült meg a balesetben.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.