2018. november 10.
Német bejelentés szerint egy vásárló kisebb drótdarabot talált a dmBio étcsokoládés kókuszos szeletben. A dm Kft. felelős vállalkozóként értesítette a Nébih-et, a terméket kivonta a forgalomból, és minden szükséges intézkedést megtett a vásárlók tájékoztatása céljából.
tovább 02018. november 09.
A Dunántúl több megyéjére is kiterjedt bűncselekmény-sorozatot követett el egy polgárdi 43 éves és egy székesfehérvári 48 éves férfi, akik temetőkből loptak el szakszerűen eltávolítva gránit- és márvány vázákat és mécseseket egy éven keresztül. Az ellopott tárgyakat a sírkőkészítőként dolgozó orgazda eladta az ügyfeleinek.
tovább 02018. november 09.
Pénteken csődöt jelentett a magát egyiptomi utak specialistájaként hirdető cég. A már befizetett utakat nem tudják teljesíteni.
tovább 02018. november 09.
A Győr-Pér Nemzetközi Repülőtéren légtér megsértése miatt leszállásra kényszerített, repülési tervvel nem rendelkező légi jármű pilótájával szemben intézkedtek a rendőrök a gyakorlat során.
tovább 02018. november 09.
Bankrablót és cserbenhagyót fogtak el a határon több ország rendőrei. A zalai rendőrök közös gyakorlatot tartottak a horvát és szlovén kollégáikkal a határokon átnyúló bűnözés elleni hatékony együttműködés elősegítésének érdekében.
tovább 02018. november 08.
A szegedi, a miskolci, az adyligeti, és a körmendi iskola is megnyitja kapuit a rendészeti pálya iránt érdeklődők előtt.
tovább 02018. november 08.
Ittasan vezette a személygépkocsiját az a férfi, aki a győri Kossuth hídnál okozott kisebb balesetet. Rajta kívül még a közlekedésbiztonsági ellenőrzésen is találtak ittas vezetőt Győrben és Szombathelyen. Ketten vezetői engedély eltiltása hatálya alatt vezettek.
tovább 02018. november 07.
Nem szokványos módon próbált valaki gyomot irtani Bükön, a tűzoltóknak is vonulniuk kellett.
tovább 02018. november 07.
A harminchét főből álló delegáció november 3-án tett látogatást a Vasvári, Csepregi és Kőszegi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokságon, valamint megtekintették a Vas Megyei Tűzoltó és Polgári Védelmi Múzeumot, a napot pedig a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon zárták.
tovább 02018. november 07.
Eddig tisztázatlan okból fellökte a vele szemben gyalogló ismerősét egy galamboki férfi. A meglökött ember hanyatt esett és beverte a fejét, azonban nem kért orvosi segítséget. Másnap rokona holtan találta a férfit.
tovább 0