2016. március 14.
A Suzuki egy balra ívelő kanyarban letért az útról és az árkon átszáguldva felborult, majd szántóföldre csapódott.
tovább 02016. február 18.
A fogyasztóvédelem laboratóriumi vizsgálatai befejeződtek, az eredmények pedig azt mutatták, hogy a vizsgált termékek több mint fele volt tűzveszélyes.
tovább 02016. január 28.
Kiadták az angol hatóságok azt a férfit, akivel szemben a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
tovább 02016. január 18.
Nem tudjuk, a harmadik autó sofőrje mire gondolhatott, amikor lendületből akart kikanyarodni a szombathelyi körútra, mindenesetre utasát a biztonsági öv mentette meg attól, hogy megfejelje a szélvédőt.
tovább 02016. január 16.
Egy órával egy baleset után egy szerencsével - és jó fékekkel - elkerült szituációt örökítettünk meg fedélzeti kamerával. Íme, így születnek a "megálltam a stop-táblánál, de nem jött semmi, így elindultam" típusú balesetek.
tovább 02016. január 13.
A tavaszváró, virágokat formáló hangulatvilágítás vásárlásakor is érdemes körültekintően eljárni.
tovább 02015. november 23.
idáig még kegyes volt hozzánk az időjárás, a hónap végére megérkeztek az éjszakai fagyok és a magasabb területeken kisebb havazásra, havas esőre is készülhetnek a közlekedők.
tovább 02015. november 05.
Útépítésnél kihelyezett közlekedési lámpánál állt meg egy Fiat a 86-os főúton, Katafa közelében, tejfölszerű ködben. Az érkező Opel vezetője hiába vészfékezett, nem tudott megállni.
tovább 12015. október 28.
Október 28-án komplex katasztrófavédelmi gyakorlatot tartott Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szombathelyen. A három pilléren nyugvó gyakorlat során valamennyi szakterületnek – így mind a tűzoltási, mind az iparbiztonsági, mind pedig a polgári védelmi szakterületnek – bőven jutott feladat.
tovább 02015. szeptember 23.
Szeptember 23-án a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége a 87-es számú főút Szombathely elkerülő szakaszán tartott veszélyes áruk közúti szállítására vonatkozó ellenőrzést. A hat tehergépjárműből kettő gépjármű szállított veszélyes árut.
tovább 0