2022. május 31.
Buszt előző gépkocsi miatt hajtott padkára a szemből érkező jármű vezetője a 834-es főúton, Celldömölk közelében. A sofőr elvesztette az uralmát a járműve felett és ütközött egy szemből érkezővel. A szabálytalanul előzésbe kezdő sofőr ellen vádat emeltek.
tovább 02022. május 05.
A Bács-Kiskun megyéből Vas megyébe csábított lánynak napi 4-5 kuncsaftot kellett kielégítenie, a szexért kapott pénzen "gazdái" osztoztak. A tiltakozását kínzással és fenyegetéssel törték le, minden végtagja súlyosan megsérült.
tovább 02022. április 30.
A férfit válságos állapotban szállították kórházba. Az utcán, az autója mellett fordította maga ellen az információnk szerint engedéllyel tartott fegyverét.
tovább 02022. április 26.
Az átmeneti szállóból az utcára húzta ki az eszméletlen férfit a vagyonőr, majd magára hagyta. Később már nem tudták megementeni az életét. Vádat emeltek ellene, ahogyan a sárváron halálos balesetet okozó asszony ellen is. Egy fiatalt harmadszorra tilthatnak el a vezetéstől, de ez eddig sem érdekelte.
tovább 02022. április 20.
A 8-as főúton Vasvár felől érkező kisáruszállító elé őz rohant. A jármű elütötte az állatot, majd letért az útról és a több méter magas töltésen lerobogva az oldalára borulva állt meg.
tovább 02022. április 19.
A lányt 14 éves kora óta zaklattaa mostohaapja és szexuális cselekményeket végzett a gyermekkel, hiába tiltakozott ellene. Vádat emeltek ellene, ahogyan egy súlyos testi sértést okozó, aluszékony, visszaeső garázda és egy oszlopot és kerítést döntő ittas sofőr ellen is.
tovább 02022. április 17.
Vadbaleset történt a 89-es főúton, Szombathely határában vasárnap reggel. Az esetet bejelentették, majd a sofőr a feleségét a helyszínen hagyva egy másik autóval folytatta az útját a munkahelyére, ahonnan később vissza kellett térnie a helyszínre. Az eset sokaknak lehet tanulságos.
tovább 02022. április 16.
Sorkifalud irányába tartott egy Toyota személyautó 8703-as úton szombaton délután, amikor Vasszécseny közelében egy vad szaladt az autó elé.
tovább 02022. április 09.
Helytálló volt a teóriánk azzal kapcsolatban, hogy nem Szombathelyen ütötték el a Szent Flórián körúton, a víztorony közelében megtalált, rendkívül összeroncsolódott testű szarvast. Olvasóink adatai alapján már nagy valószínűséggel összeállt a kép azzal kapcsolatban, hogyan került a városba és miért volt annyira összetörve a tetem.
tovább 02022. április 08.
Egy szarvastehén zsigerek nélküli, rendkívül összeroncsolódott maradványa feküdt az úttesten csütörtökön reggel a szombathelyi Szent Flórián körúton, közel a víztoronyhoz. A vadat biztosan nem ott ütötték el.
tovább 0
Szerelemféltés miatt fröcskölhetett a vér egy szombathelyi utcán - több embert elszállítottak a helyszínről
tovább