2017. július 06.
Információink szerint egy szakállas, fekete pólós férfi tett szexuális "ajánlatot" egy 10 év körüli kisfiúnak a szombathelyi leégett Casino mellett. Úgy tudjuk, szemtanú is volt, a rendőrök pedig percek alatt ellepték a környéket.
tovább 02017. július 05.
Egy 24 éves nő jogosítvány nélkül ült volán mögé, járdán és kijelölt gyalogátkelőhelyen gázolt el embereket, akik súlyosan, maradandóan megsérültek, oszlopokat döntött, autókkal ütközött és egy jelzőtáblának is nekiment Budapesten, most vádat emelnek ellene.
tovább 02017. július 04.
A két férfi egy győri üzletből lopott különböző kozmetikai termékeket, a kamera rögzítette a ténykedésüket.
tovább 02017. július 01.
A Csepreg felől Acsád irányába tartó Renault személyautó egy balra ívelő kanyar után padkára futott. A sofőr innen még vissza tudta kormányozni az autóját, ami sodródni kezdett, majd árokfalnak ütközött. Az autó ezután a tetejére borulva állt meg.
tovább 02017. június 30.
A szombathelyi savariás rendészeti hallgatók néhány napra beköltöztek a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumba (KRSZG), hogy fülig merüljenek a rendészeti ismeretekbe. A tanulók a büntetőjogtól kezdve a térképészeten és a lövészeten át az önvédelmi feladatokig széles skálán szereztek elméleti és gyakorlati ismereteket.
tovább 02017. június 30.
Nyilvánvaló hazugságokkal, törvénytelen eszközökkel találta be a 112Press-t a Pesti Srácok és az Echo TV. Főszerkesztőnk videón válaszol a ma megjelent súlyos állításokra.
tovább 02017. június 29.
Válaszolt megkeresésünkre az a nő, akit másfél éve hősként ünnepeltek Magyarországon a Mindenegyben blog és mutációinak olvasói. Tavaly januárban ugyan azt írtuk, hogy valami nem stimmel a történettel, azonban az akkor 16 éves dán karatemester lány most eloszlatja a kételyeket és elárulja, hány migránst ütött ki puszta kézzel, vagy rúgott le meztelen...
tovább 02017. június 29.
Néhány hónappal ezelőtt egy férfi Celldömölk belvárosából lopott el egy csomagszállító autót több százezer forint értékű áruval, most vádat emeltek ellene és börtönbüntetés kiszabását kérték. Egy internetes csaló 85 sértettnek okozott 3 millió forint kárt, részére szintén börtönbüntetést indítványozott az ügyészség.
tovább 02017. június 28.
H. G. kalapáccsal, késsel és tapétavágóval próbálta megölni alvó feleségét, amíg három gyermekük a szomszéd szobában aludt. A vádlott azt mondta a nőnek, hogy ne kiabáljon, mert felébrednek a gyerekek.
tovább 02017. június 28.
Két ittas vezető ellen is vádat emelt a Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség. Az egyik esetben halállal, a másik esetben súlyos sérüléssel végződött az ittas gépjárművezetés
tovább 0