2017. január 27.
Több mint 450 kg jelöletlen, illetve részben penészes tejterméket foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei egy kistarcsai kistermelőnél. A vizsgálat során megállapítást nyert az is, hogy a kistermelő a nagykereskedésben vásárolt szlovák juhtúrót és vajat kicsomagolta, majd sajátjaként értékesítette.
tovább 02017. január 26.
Olvasónk, Prím Márton mai képei megörökítették vasúti épület maradványait. Tavaly februárban, az első épület bontásáról videót is készített a vasútbarát férfi.
tovább 02017. január 26.
Három férfi idős nőktől lopott 80.000 és 468.000 forint közötti összegeket négy megyében, vádat emeltek ellenük.
tovább 02017. január 24.
Ismerősei körében terjesztette fiatalkorú barátnője intim fényképeit és videóját egy 17 éves fiatalember.
tovább 02017. január 24.
A csúszós úton nem tudott megállni a Mercedes sofőrje és nekihajtott a lassító Renault kisteherautónak. A balesetnek nincs sérültje.
tovább 02017. január 21.
A nagy sebességgel kereszteződésbe érkező autó hátuljának ütközött egy szabályosan közlekedő Ford. A BMW pörögni kezdett, sofőrjének lába pedig valószínűleg ránehezedett a gázpedálra. A vétkes sofőr megsérült.
tovább 02017. január 20.
A katasztrófavédelem szakemberei január 19-én ismét ellenőrzést tartottak az utakon. Továbbra is azt vizsgálták, hogy a fuvarozók betartják-e a veszélyes áru szállítására vonatkozó szabályokat.
tovább 02017. január 19.
Személyi sérülés nélküli baleset történt a 8-as főúton, Gasztonynál, a "szokásos" kereszteződésben.
tovább 02017. január 18.
Házfal és aluljáró építménye közé, a járdára hajtott egy Volkswagen Szombathelyen, miután egy Ford nekiütközött az oldalának. Az éjszakai balesetben senki nem sérült meg. Szerencsére egy gyalogos sem tartózkodott a belvárosi járdaszakaszon.
tovább 02017. január 18.
A vádlott fia egyik fiatalkorú ismerősét pofozta meg az utcán, majd tarkójánál fogva a házukba vitte és egy baseball ütővel fenyegette.
tovább 0