2019. szeptember 10.
Szombathely felől tartott Sé irányába egy BMW terepjáró, amikor a Sé előtti körforgalomba behajtva elütötte a körforgalomban kerékpározó, hatvanas éveiben járó férfit.
tovább 02019. augusztus 30.
A munkából hazafelé tartó és munkatársait szállító sofőr autójával előzésbe kezdett a 86-os főúton, de ütközött a szemből érkező, szabályosan közlekedő Suzukival, aminek vezetője a helyszínen életét vesztette 2018. szeptemberében. A BMW vezetője ellen vádat emeltek.
tovább 02019. augusztus 25.
Eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba és érintőlegesen ütközött egy szabályosan közlekedő, szlovák rendszámú Skodával egy magyar rendszámú BMW. A balesetben hárman megsérültek, ketten súlyosan.
tovább 02019. július 18.
Mindkét sofőr másként emlékszik az ütéssel végződő közúti konfliktusra Szombathely határában. A rendőrség most olyan járművezetőket, vagy szemtanúkat keres, akik használható adatokkal tudnak szolgáltatni az incidens előzményéről, vagy magáról a verekedésről.
tovább 02019. július 16.
Komoly vitát váltott ki az Interneten egy szombathelyi garázdaságról megjelent videóanyagunk, amiben egy BMW megvert vezetője mondta el, szerinte hogyan történt az eset. Hangfelvételünkön a Ford vezetője cáfolja a BMW sofőrjének több állítását.
tovább 02019. július 16.
Megállásra kényszerített egy BMW-t egy Ford vezetője a szombathelyi Muskátli utcában, majd a lehúzott ablakon keresztül ütni kezdte a sofőrt, miközben szidalmazta. Videónkban a BMW vezetője mondta el, ő hogyan látta az esetet.
tovább 02019. július 06.
Az Opel vezetője egy enyhén jobbra ívelő kanyarban járművével néhány centire áttért a szemközti sávba, ahol érintőlegesen ütközött a szemből érkező, szabályosan közlekedő német rendszámú BMW-vel, ami ettől megperdült a 84-es főúton, Rábapaty belterületén.
tovább 02019. június 24.
A BMW vezetője a körforgalomból kihajtás közben vesztette el uralmát a járműve felett.
tovább 02019. június 14.
A jármű egy enyhén jobbra ívelő kanyarban áttért a szemközti sávba és a menetirány szerinti bal oldalon árokba csapódott. A sofőrt a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba.
tovább 02019. április 24.
Több útról letért járműhöz is riasztották a napokban a celldömölki tűzoltókat a városból.
tovább 0
Szerelemféltés miatt fröcskölhetett a vér egy szombathelyi utcán - több embert elszállítottak a helyszínről
tovább