2019. augusztus 02.
A Bejcgyertyános felől érkező Mercedes szippantó autó vezetője egy balra ívelő kanyar után elvesztette uralmát a járműve felett.
tovább 02019. augusztus 02.
Az autót vezető fiatalember tudta, hogy nem kerülheti el az ütközést. Az egyik kezével a barátnőjét védte, a másikat az arca elé tette becsapódás előtt, a 8-as főúton, Karakó közelében.
tovább 02019. július 30.
Az elmúlt napok felhőszakadása országszerte jelentős károkat okozott, Nógrád megyét sem kerülte el a vihar. A segítségnyújtásból a Balassagyarmati Fegyház és Börtön is kivette a részét: 16 fogvatartott félezer homokzsákot töltött meg, hogy segítsen a védekezési munkákban. A zsákok a börtönből egyenesen az utcákra kerültek.
tovább 02019. július 25.
Egy Kisunyom felé tartó teherautó kezdett lassú mezőgazdasági munkagép előzésébe, amikor a teherautó mellett a padkán elhajtott egy Audi, ami megpördült és a kombájn vágóasztalának csapódott.
tovább 02019. július 24.
Igen tetemes bírságösszegekre számíthat az, aki a jövőben megszegi a közúti közlekedés szabályait Horvátországban. A megengedett sebesség túllépése legalább 50 km/órával, a tilos jelzésen való áthaladás, az ittas- vagy kábítószer hatása alatti vezetés is a legmagasabb összegű bírság kiszabását vonja maga után, amelynek összegét magyar pénzre átszámítva...
tovább 02019. július 23.
Egy egyenes szakaszon tért le az útról a KIA Rigács közelében, a 84-es főúton. A súlyos sérültért mentőhelikopter érkezett.
tovább 02019. július 23.
A Szűrcsapó utcában a Paragvári utca felé haladó kerékpáros férfi balra akart kanyarodni a kerékpárútra, de nem vette észre a szemből érkező Toyota személyautót, aminek sofőrje vészfékezéssel el tudta kerülni a komolyabb bajt, de a biciklist így is mentő szállította kórházba.
tovább 02019. július 23.
A helyszínen életét vesztette az a középkorú férfi, aki Magyarszecsőd felől Körmend irányába tekert a 8-as főúton, amikor a vele egy irányba közlekedő Toyota elgázolta.
tovább 02019. július 21.
Sérüléses baleset történt vasárnap délután Szombathely határában, a 87-es főúton, ahol egy Skoda vezetője elbóbiskolt a volán mögött. A balesetben vétlen Mercedesben hárman utaztak, senki sem használta a biztonsági övét.
tovább 02019. július 20.
Ford kisáruszállítót előzött egy Daewoo Csepreg és Bük között, de szemből érkezett egy motor, aminek a vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést.
tovább 0