Szerző: 112Press /Tánczos Mihály
2023. november 20.
A kamionsofőr mentette meg a VW elmélázó sofőrjének életét Tanakajd közelében
A személyautó vezetője két rossz közül a rosszabbat választotta, de szerencsére a szemből érkező lengyel nyergesvontató vezetője észlelte a veszélyt, fékezett és próbálta menteni a menthetőt. A balesetet nem kerülhette el, de az okozó így is sokat köszönhet neki.
Könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 87-es főúton, Tanakajd közelében.
Egy Volkswagen személyautó tartott Szombathely felől Kám irányába. A mögötte haladó autó sofőrjének elmondása alapján a gépkocsi kb. 60-70 km/órás sebességgel haladt és csak azért nem előzte meg, mert a látottak alapján a jármű vezetője kicsit labilisan közlekedett.
Tanakajd előtt utolértek egy velük egy irányba, lassan haladó mezőgazdasági szerelvényt. A VW-t követő autó sofőrje meglepődve látta, hogy a gépkocsi nem lassít, pedig szemből egy kamion érkezett.
A Volkswagen vezetője is észlelhette időközben a veszélyt, mert fékezés nélkül balra kormányozott, elkerülve ezzel az utoléréses balesetet, viszont annál nagyobb veszélybe sodorta magát a szemből érkező kamion miatt.
A lengyel rendszámú DAF nyergesvontató vezetőjének szerencsére tökéletes volt a reakcióideje. A férfi fékezett és jobbra kormányozta a teherszállítót, így frontális ütközés helyett a Volkswagen érintőlegesen ütközött a szerelvénnyel, megkarcolva az üzemanyagtartályát, összehajtogatva az egyik felnijét, majd végül leszakítva a pótkocsi aláfutásgátlóját.
Az ütközésnél leszakadó törmelékek megrongálták a VW után érkező Citroent is.
A mentés, a helyszíni szemle és a műszaki mentés teljes útlezárás mellett zajlott, kerülni Tanakajd felé lehetett. A VW-t vezető idős férfi az elsődleges adatok alapján könnyű sérülést szenvedett.
A kamion kitérő manővere nélkül borítékolható lett volna a súlyos sérülés, vagy akár ennél rosszabb végkimenetel is.
Még tartott a teljes útlezárás, amikor kiderült, hogy egy Tanakajdnál elterelt bosnyák rendszámú kamion "eltévedt", nem tért vissza a 87-es főútra, hanem a falu szűk utcáin lavírozott, majd a szomszéd településen árokba hajtott egy erősen jobbra ívelő kanyarban. Az esetről itt írtunk.
A kamiont daru segítségével emelik vissza az útra. A felette futó elektromos vezetékeket az E.ON áramtalanítja.
Hallgatott a rossz tanácsra
A közeli Táplánszentkereszten 2020. márciusában történt hasonló elakadás. Akkor egy halálos baleset miatti lezárásnál veszteglő kamion vezetője hallgatott egy autós tanácsára, aki szerint a faluban simán kikerülheti a lezárást.
A kamionsofőr végül egy kanyarban elakadt, csak daru segítségével tudták kiszabadítani a szerelvényt. Arról az esetről itt olvasható beszámoló.
címkék:
tanakajd
vw
volkswagen
személyautó
daf
kamion
baleset
ütközés
aláfutás
gátló
felni
üzemanyagtartály
teljes
útlezárás
figyelmetlenség
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.