Barion Pixel
Szerző: 112Press /Tánczos Mihály 2023. november 25.

Kisebb ámokfutást rendezett egy idős asszony Szombathelyen a Suzukijával - csak három autó rongálódott meg

A baleset okozója először nem értette, miért mondta neki a rendőr, hogy el kell búcsúznia a vezetői engedélyétől, de idővel maga is rájött, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy nem gázolt el embereket és nem tört össze több autót.

Első ránézésre kisebb ráfutásos baleset történt a szombathelyi Vörösmarty Mihály utcában, valójában azonban itt egy nehezen megmagyarázható eseménysor zajlott percekkel korábban. Az okozó pedig a háttérben, forgalommal szembe álló Suzuki 83 éves vezetője.
 

--Kérjük, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra! Köszönjük!---

A Suzuki a Szent Márton utcában tartott a belváros irányába, a sofőr pedig szeretett volna jobbra lekanyarodni, a Vörösmarty Mihály utcába. Az idős asszony a kérdésünkre elmondta, hogy valaki állt előtte az úton, ezért nem tudott jobbra kanyarodni, pedig neki arra kellett mennie. Azt, hogy ezután mi történt már nem tudta felidézni.
 
Kisebb ámokfutást rendezett egy idős asszony Szombathelyen a Suzukijával - csak három autó rongálódott meg
 
Ebben a károsultak tudtak segíteni. Az asszony ahelyett, hogy megállt volna, hogy átengedje a gyalogost inkább tovább hajtott, majd oszlopok között átrobogott a forgalmas kereszteződés járdaszigetén, eleinte a kijelölt gyalogátkelőhelyen, majd egy rózsaágyásnál felugratott az út melletti zöldterületre.
 
 
Kisebb ámokfutást rendezett egy idős asszony Szombathelyen a Suzukijával - csak három autó rongálódott meg
 
Itt ügyesen ellavírozott több fa között és sikerült is a fűről visszanavigálnia a Vörösmarty Mihály utcába. Igaz, szembe haladt a forgalommal és érintőlegesen ütközött is egy érkező Toyotával, de ez nem szegte a kedvét, folytatta az útját, természetesen forgalommal szembe.
 
Kisebb ámokfutást rendezett egy idős asszony Szombathelyen a Suzukijával - csak három autó rongálódott meg
 
A menetirány szerinti jobb oldalról, a füves területről úttestre ugrató Suzuki miatt vészfékező Toyotának hátulról nekikoccant egy Ford, a többi jármű pedig már ki tudta kerülni a velük szembe haladó piros autót.
 

Kisebb ámokfutást rendezett egy idős asszony Szombathelyen a Suzukijával - csak három autó rongálódott meg

A Toyotát vezető asszony a baleset után látta, hogy az okozó elhajt a helyszínről, ezért kiugrott a volán mögül és kiabálva futni kezdett utána. Az idős asszony a vele szembe érkező autók miatt végül nem tudott visszasorolni a saját sávjába és szerencsére nem próbált áttörni az autók között, így megállt egy parkoló autóval szemben és kiszállt a gépkocsiból.
 
Kisebb ámokfutást rendezett egy idős asszony Szombathelyen a Suzukijával - csak három autó rongálódott meg
 
Később elmondta, hogy nem ért egyet azzal, hogy el akarják venni a vezetői engedélyét és mivel egyedülálló, ezért ez komoly hátrány lesz a számára.
 
Kisebb ámokfutást rendezett egy idős asszony Szombathelyen a Suzukijával - csak három autó rongálódott meg
 
Amikor rákérdeztünk arra, hogy tudja-e, milyen kalamajkát okozott, akkor annyit mondott, hogy értsük meg, ő jobbra akart kanyarodni, de valaki állt az úton, neki pedig mindenképpen jobbra kellett mennie.
 
Kisebb ámokfutást rendezett egy idős asszony Szombathelyen a Suzukijával - csak három autó rongálódott meg
 
Arra a kérdésre, hogy akkor miért nem fékezett és miért nem várta meg, amíg szabad lesz az út azt válaszolta, hogy "azt már nem tudom".

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.