Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2015. január 08.

Vádemelés a kórházból megszökő garázda ellen

A férfi összeverte a lángososnál előtte álló férfit, majd utasként balesetet szenvedett. Kórházba került, ahol találkozott az összevert, súlyosan megsérült férfi segítőjével, akit ezúttal fejbe rúgott, majd elmenekült.

Kapcsolódó hírek


A Szombathelyi Járási Ügyészség vádat emelt súlyos testi sértés és garázdaság miatt azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2014. április 26. napján a hajnali órákban egy szombathelyi szórakozóhely mellett lévő lángossütő előtt több alkalommal ököllel fejbe ütött egy férfit, majd a földre kerülő férfiba többször belerúgott. A sértett segítségére siető férfit is bántalmazta.

A sértettnek a bántalmazás következtében súlyos sérülései keletkeztek. A vádlottat a fenti cselekmény után elszenvedett közlekedési balesetet követően a szombathelyi kórház szakambulanciájára szállították, amelynek váróhelyiségében a vádlott egy hordágyon fekve, a szintén a váróban lévő, korábban a sértett segítségére siető férfinak azt kiabálta, hogy „ő Budapest maffiavezére, és meg fognak dögleni”. Ezután a férfit egy alkalommal fejbe rúgta, majd önkényesen távozott a kórházból.

 

 

A Szombathelyi Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel és garázdasággal vádolta az elkövetőt, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A közlekedési balesetkor a vádlottat szállító személygépkocsi vezetője ellen indított nyomozás jelenleg is folyamatban van.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.