Barion Pixel
Szerző: Vas Vármegyei Főügyészség / Fotó, videó: 112Press 2024. január 17.

Vádat emeltek a friss jogosítvánnyal halálos balesetet okozó sofőr ellen - 16 éves utasa zuhant ki az autóból

A tavaly áprilisi balesetben sem a 17 éves sofőr, sem az egy évvel fiatalabb utasa nem használta a biztonsági övét. A sebesség és egy enyhe kanyar kifogott a rutintalan sofőrön, a fiatal utas a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A Szombathelyi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a fiatalkorú férfival szemben, aki a vádirat szerint 2023 április 5-én Magyarlak és Szentgotthárd között közlekedett személygépkocsival, amelyben utasként a kiskorú sértettet szállította, úgy, hogy a biztonsági övet egyikük sem használta.

---Kérjük, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra! Köszönjük!---

A vádlott egy balra ívelő kanyarban – a biztonságos haladási sebesség túllépése miatt – nem tudta a járművet az úttesten tartani, letért az útpadkára, majd átsodródott a szemközti forgalmi sávba, felborult és egy fának ütközött. A baleset következtében a kiskorú sértett kiesett a személygépkocsiból és súlyos sérülései miatt a kórházban elhunyt. Amennyiben a sértett a biztonsági övét bekötötte volna, úgy a balesetben legfeljebb nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett volna el.

A járási ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés és közúti járművezetésétől eltiltás kiszabását indítványozta a fiatalkorú vádlottal szemben, akinek büntetőjogi felelősségéről a Körmendi Járásbíróság fog dönteni - áll a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében.

Halálos kimenetelű baleset helyszíne, Szentgotthárd közelében, a 7454-es úton

Az eset után megjelent cikkünkben szerepel, hogy egy enyhén balra ívelő kanyar után a gépkocsi vezetési rutinnal még nem rendelkező 17 éves sofőrje a menetirány szerinti jobb oldalon padkára futott az általa vezetett Opellel, majd egy hirtelen kormánymozdulat után átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahol a gépkocsi hátulja árokba csúszott.

A jármű még hosszan sodródott így, a két első kerekével az aszfalton, majd felborult és egy fa mellett állt meg. Az úttesten látható szokatlan körkörös mintázatot a felborult autó még pörgő első kereke rajzolta az aszfaltra.

Az aszfalton a szokatlan mintázatot a felborult autó első kereke hagyta

A 16 éves lányról akkor még nem lehetett tudni, hogy a boruláskor zuhant ki az autóból, vagy a szintén súlyosan sérült sofőr segítette ki. Már ismert, hogy egyik fiatal sem használta a biztonsági övét. Ha bekapcsolták volna, akkor ma már csak egy rossz emlék lenne a számukra a baleset. A valóságban azonban a sofőr már csak az utasa sírjánál tud bocsánatot kérni a felelőtlenségéért.

Mi pedig ismét felhívjuk a friss vezetői engedéllyel rendelkezők figyelmét, hogy az első 10.000 kilométer megtételéig ne bizonygassák senkinek, hogy milyen merészen, vagy gyorsan tudnak vezetni, utána pedig már többnyire elmúlik az ilyen irányú vágy. A biztonsági öv nem a rendőrség mániája. Ennél az esetnél 99,9 százalékban túlélhette volna az utas a balesetet, a kizuhanása után viszont 1 százalék alá csökkent az életben maradásának az esélye.

Egy borulásnál az öv az üléshez szorítja az embert, az üléstámla védi a gerincét és nem tud kizuhanni a gépkocsiból és másra sem esik rá. Akik arra panaszkodnak, hogy számukra kényelmetlen a biztonsági öv, kérjük beszélgessenek el a kényelemről olyanokkal, akik kerekesszékbe kényszerültek a bekapcsolt öv hiányában elszenvedett gerinc- és koponyasérülés következtében, vagy beszéljenek olyan hozzátartozókkal, akik hiába várták haza szerettüket, mert ő olyan balesetben veszítette el az életét, amit bekapcsolt biztonsági övvel akár sérülés nélkül is megúszhatott volna..

Balesetet pedig nem csak a saját hibájából szenvedhet el a sofőr. Egy évtizedek óta balesetmentesen vezető profival szembe is érkezhet valaki, aki féktávolságon belül elé sodródik az autójával, elkerülhetetlen balesetet okozva. A fizika pedig a világ legjobb sofőrjére is vonatkozik. Úgyhogy kérjük, kapcsolják be az övet, még egy rövid útszakaszon is.  

Kérés az olvasókhoz

Az elmúlt időszakban számos esetben kellett elmagyaráznunk, hogy a vádemelésről szóló cikkek nem friss balesetekről szólnak, hanem olyan esetekről, amit a rendőrség a nyomozás után vádemelési javaslattal átadott az ügyészségnek. Tehát minimum több hónappal korábban történt a cikkben szereplő baleset.

Kérjük tehát, hogy ha egy cikk, vagy videó címében szerepel a "vádemelés" szó, akkor ne írjanak felháborodott hozzászólást, hogy mi átverjük az olvasókat, mert már "ezeréves dolgokról" írunk.

Köszönjük a megértést!


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.