Barion Pixel
Szerző: Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség 2019. november 28.

Kilenc év börtönre ítélhetik a Hableány-balesetet okozó ukrán kapitányt - vádat emeltek ellene

Kilenc év börtönbüntetés és kilenc évre vízi járművezetéstől való eltiltásra ítélheti a bíróság a Hableány hajóbalesetét okozó szállodahajó kapitányát, ha az előkészítő ülésen lemond a tárgyalásról való jogáról és beismeri bűnösségét.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt az ukrán kapitány ellen halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.

A vádirat szerint a vádlott, egy 64 éves ukrán férfi 1975 óta hajózik a Duna egész szakaszán. A vádlottnak 1989 óta van hajóskapitányi képesítése, 2000. óta egy svájci székhelyű hajózási társaság alkalmazásában áll, mint hajóskapitány. A férfi érvényes rádió- és radarkezelői képesítéssel is rendelkezik.

A vádlott egy szállodahajóval 2019. május 29-én, az esi órákban a Duna bal partján található V. kerület, Akadémia nevű hajóállomásról indult el északnak, a Margit híd irányába. A kapitány a hajót zuhogó esőben, éjszakai látási viszonyok között, a Duna két partján üzemelő közvilágítás mellett, sűrű vízi forgalomban vezette, azonban szabad szemmel több mint 1 kilométer távolságra el lehetett látni.  A Dunán ekkor azonos irányba közlekedett a Hableány nevű, kisebb személyhajó, amelyen utasként 33 dél-koreai állampolgár, valamint a kapitánya és egy fő legénység tartózkodott. A kisebb hajó a Parlament előtt, balról megelőzte a szállodahajót, majd előtte hajózott és így elsőbbségi helyzetbe került a Margit híd alatti áthajózásnál. A nagy hajót vezető vádlott ennek ellenére gyorsítani kezdett. Ekkor körülbelül 5 percig szabad szemmel, és a hajó radarberendezésének képernyőjén, illetve a helymeghatározó adatokat megjelenítő kijelzőn is egyértelműen látható volt a Hableány hajó helyzete, iránya és sebessége. Az is észlelhető volt a vádlott számára, hogy ha változatlan sebességgel és irányban vezeti a saját hajóját, a Hableányhoz veszélyes közelségbe kerül és a két hajó ütközése is bekövetkezik. A kapitány azonban a tőle elvárható figyelmet elmulasztotta, percekig nem a hajó vezetésére koncentrált, így mindezt nem észlelte, a biztonságos távolságot nem tartotta meg, az előzéshez szükséges rádió- és hangjelzést nem adta le.

A Hableány balesete (összefoglaló)

A vádlott magatartása miatt a Margit híd alatti hajóúton a szállodahajó nekiütközött a Hableány hátsó részének, a kisebb hajót beforgatta maga elé, rövid ideig maga előtt tolta, majd lenyomta. A Hableány körülbelül 30 másodperc alatt teljesen víz alá került, elsüllyedt, a rajta tartózkodó harmincöt személy vízbe került.

A Hableány balesete (összefoglaló)

A vádlott az adott helyzetben tőle elvárható segítségnyújtási kötelezettségének a harmincöt közvetlen életveszélyben lévő sértettet illetően nem tett eleget, annak ellenére, hogy a megfelelő képzéseken és gyakorlatokon részt vett, 2019. áprilisában és májusában több mentési gyakorlatot le is vezetett.

A veszélyhelyzetből fakadó balesetben a Hableányon tartózkodó személyek közül a két magyar állampolgár és huszonöt dél-koreai állampolgár elhunyt, egy dél-koreai személyt a mai napig keresnek a hatóságok.

A Hableány balesete (összefoglaló)

A mentési munkálatokat a Terrorelhárítási Központ kiemelt szakértelemmel koordinálta, a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendkívüli alapossággal folytatta le. A nyomozás ügyirata 14 kötetben több mint 10 ezer oldal.

A Hableány balesete (összefoglaló)

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a kapitánnyal szemben halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt nyújtotta be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A vád szerinti bűncselekményeket a törvény – a halmazati szabályokra figyelemmel – kettőtől tizenegy évig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti. A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje 9 év börtönbüntetésre és 9 év vízi járművezetéstől eltiltásra a vádlottat, abban az esetben, ha a bűnösségét a vád tárgyává tett bűncselekmények vonatkozásában az előkészítő ülésen beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Cikkünk megjelenésekor a címben a "Hableány kapitánya" szerepelt. A tévedésért elnézést kérünk!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.