Barion Pixel
Szerző: 112Press 2020. november 27.

Videó: Újabb embercsempészt fogtak el a rendőrök Szombathely határában

Több olvasónk is azt gondolta, hogy a bő két héttel korábban bemutatott esetet elevenítettük fel újra, pedig nem erről van szó. Videón mutatjuk meg a november 26.-i helyszínt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya Székesfehérvári Osztályának információi alapján állítottak meg a rendőrök egy osztrák rendszámú személygépkocsit Szombathely határában, a 86-os és 87-es főutak közös szakaszán.  A több rendőrautó által körbevett Volvót egy német állampolgárságú férfi vezette.

A gépkocsi négy utasa a jogszerű magyarországi tartózkodását nem tudta hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították. Elszámoltatásukat követően, a hatályos jogszabályoknak megfelelően a rendőrök visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

 

 

 

A sofőrt a rendőrök előállították, majd vele szemben a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

Cikkünk megjelenése után egyik olvasónk megírta, hogy ez nem  mostani hír. Őt az téveszthette meg, hogy 16 nappal korábban, kb. 4 kilométerrel arrébb a 87-es főúton hasonló elfogás történt. Arról szintén még a helyszínről beszámoltunk.

Embercsempész elfogása Szombathely határában

 

A rendőrség a konkrét esettel kapcsolatban nem adott bővebb felvilágosítást kérdéseinkre, de az ismételten elküldött, általános kérdésekre adott válaszból megtudhattuk, hogy az embercsempészéssel gyanúsítható személyeket minden esetben a területileg illetékes rendőrkapitányságra állítják elő, majd kihallgatásukat követően az esetek túlnyomó részében őrizetbe vételükre kerül sor.

Az eljárás során az alapvető jogok biztosítása érdekében a Rendőrség az Országos Tolmácslista alapján rendel ki tolmácsot.

Az elkövetés eszközeként használt járműveket a Rendőrség bűnjelként lefoglalja. A bírósági eljárás során, amennyiben az elkövetés eszköze az elkövető tulajdonát képezi, a bíróság dönthet annak elkobzásáról. Ha az elkövetés eszköze nem az elkövető tulajdona a bíróság az ítéletben dönthet a lefoglalt jármű kiadásáról.

Hirdetés

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy ha valakit embercsempészésért előállítanak, akkor nála figyelembe veszik-e a tevékenysége közben elkövetett egyéb szabálysértést is? (Pl. ha 5 személyes autóban 8-10 ember tartózkodik.)”

A rendőr a helyszíni intézkedés során az elkövetett egyéb jogsértések miatt is intézkedik, amelyek majd a további eljárás részét képezik – érkezett a válasz a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferensétől.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

 

 

 

Azt már mi tesszük hozzá, hogy Magyarországon sokan meggazdagodtak abból, hogy a déli határszakasztól az osztrák határig szállítottak menekülteket. Az oda-vissza 800 kilométeres útért fejenként 2500 eurót is elkértek, ami mai árfolyamon kb. 900 ezer forint. Sok esetben előre elkérték a pénzt, majd az utasokat valahol kirakták a nyugati országrészben, több kilométerre a határtól, ezután indultak a következő fuvarért. Villák és luxusautók is őrzik az emlékét a menekültválságnak.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.