Tükörsima gumikkal perdült Renault elé Mercedes a 87-esen - Nem fújt szondát a sofőr
Két ember megsérült egy közlekedési balesetben a lukácsházi Abért tó mellett, a 87-es főúton. A baleset okozóját rendőri kísérettel szállították kórházba, ahová később újabb rendőrök érkeztek, de végül nem kellett beavatkozniuk.
Lukácsháza felől Kőszeg irányába tartott egy Renault személyautó zuhogó esőben, amikor az Abért tó mellett egy szemből érkező Mercedesmegpördült és az autó elé sodródott.
A Renault vezetője fékezett, de nekiütközött a Mercedesnek, ami árokba csapódva állt meg egy gabonatábla szélén.
A vétlen sofőr és utasa megsérült, őket a mentők a Markusovszky kórházba szállították. Az okozó elvileg nem szenvedett sérülést, de a helyszínen különös jelenetek játszódtak le.
A középkorú férfi ugyanis nem volt hajlandó megfújni a szondát, egészségügyi okokra hivatkozva, később pedig azt hangoztatta, hogy ő már fújt szondát és az negatív lett.
-A k*a anyját a b*nak! - jegyezte meg a helyszínelő felé mutatva, amikor a rendőr a mentőhöz ment, a vétlen sofőrhöz és annak utasához. A helyszínelő ezt a forgalom miatt nem hallhatta, mások azonban igen.
A férfi ezután gyalog elindult Kőszeg irányába, mire az egyik rendőr figyelmeztette, hogy nem hagyhatja el a helyszínt.
-Ne ordítson velem! - hallottuk a férfi hangját, akit nem sokkal később a mentőhöz kísértek, mert nem érezte jól magát. A mentőautóba nem sokkal később rendőr is beszállt és így indultak el Szombathelyre.
Úgy tudjuk, hogy a kórházi tartózkodása sem volt zökkenőmentes a sofőrnek, ezért több rendőrautó is érkezett a Markusovszky kórház sürgősségi tömbjéhez. Az olvasónk által leírt szóhasználat egyezett a helyszínen hallottakkal.
Arról nincs információnk, hogy végül tudott-e szondát fújni a férfi, az viszont biztos, hogy ha nem hajlandó rá, akkor kötelezően vért vesznek tőle, amihez akár meg is bilincselhetik, ha ellenáll. Ilyenkor többnyire drogtesztet is végeznek, hogy kiderüljön, ha alkoholtól eltérő anyagtól bódult valaki.
Mitől pördülhetett meg a Mercedes?
A helyszínre igazságügyi szakértő is érkezett, többek között azért is, mivel a két sofőr máshogy emlékezett a baleset körülményeire. A Mercedes vezetője azt mondta, hogy 80 kilométeres sebességgel közlekedett.
A hátsókerék meghajtású autón hátul tükörsíma futófelületű abroncsok voltak. És ez nem költői túlzás, fényképeinken megtekinthető.
Az kérdéses, hogy a 1619-es DOT-számú (azaz 2019. év 16. hetében gyártott) márkás, Michelin abroncsok hogyan kophattak el ennyire?
(Természetesen van elképzelés róla, de a hajtott keréken ilyen abroncsokkal közlekedés felér egy időzített bombával, aminek az időzítőjét véletlenszám-generátor működteti.)
A helyszíni szemle ideje alatt egy sávon, rendőri irányítás mellett haladhatott a forgalom.
A műszaki mentés ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben. Torlódás alakult ki.
Tükörsima gumikkal perdült Renault elé Mercedes a 87-esen - Nem fújt szondát a sofőr
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.