Barion Pixel
2016. július 11.

Kutyával vizsgálják a fülkét, ahonnan bombát jelentett valaki a Törvényszékre

A rendőrök a szombathelyi Váci Mihály utcában vizsgálódnak a bejelentő után, aki bombával fenyegette meg a Szombathelyi Törvényszéket hétfőn reggel.

Frissítés 9:50:

Beszéltünk azzal a férfivel, akit nem sokkal korábban a rendőrök hallgattak meg, de nem akart nyilatkozni. "Már mindent elmondtam arról a férfiról a rendőröknek" - mondta, amiből azért megtudhattuk, hogy milyen nemű elkövetőt keresnek a rendőrök.

DSC_3671a

Frissítés 9:30:

A szombathelyi Váci Mihály utcában is rendőri akció zajlik, helyszíni információink szerint a rendőrök körbekerítették a bevásárló központ melletti telefonfülkét és kutyával is vizsgálják a nyomokat. Nem nehéz összerakni, hogy ebből a fülkéből indíthatták a hívást. (Azt már mi tennénk hozzá, hogy a telefonáló talán jobban jár, ha maga jelentkezik a rendőrségen, azzal hogy kicsit elborult az agya és nem a rendőrök rúgják rá az ajtót az otthonában.)

DSC_3682a

A rendőröktől egyelőre nem sikerült megtudnunk, hogy férfi vagy nő volt-e a bejelentő és arra sincs épeszű magyarázat, hogy vajon milyen előny származhat egy pár nappal elnapolt tárgyalásból.

DSC_3685a

A közeli zöldségbolt mellett a rendőrök éppen meghallgatnak valakit, aki bőszen magyaráz és személyleírást ad a rendőröknek, miközben a fülke felé mutogat. Valószínűleg a férfi láthatta a telefonálót, a rendőrök pedig serényen jegyzetelnek.

Korábban írtuk:

A rendőrség lezárta a Szily János utcát a Petőfi Sándor utca és a Püspöki Palota között, az utcába senki nem engednek be. Helyszíni tapasztalatunk alapján kutyával vizsgálták át az utcán parkoló járműveket is. Az utca várhatóan 11 óráig lezárva marad, aki teheti, kerülje el.

Bombával fenyegették meg a Szombathelyi Törvényszéket




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.