Barion Pixel
2017. augusztus 17.

Porsche orrát törte össze egy busz Szombathelyen

A személyautó egy lakóparkból akart kihajtani a Kárpáti Kelemen utcára. A sofőr az út széli sövénytől nem látta az utat, ezért becsorgott a kereszteződésbe, az érkező busz viszont szemből érkező jármű miatt nem tudott kitérni.

A belváros felé tartó autóbusz nem szállított utasokat, a balesetben senki nem sérült meg.

Porsche és busz ütközött Szombathelyen

A Porsche vezetőjétől megtudtuk, hogy már többször kérték a szomszédot, hogy vágja ki, vagy erősen vágja vissza a sövényt, amitől nem lehet belátni a kereszteződést. A sofőr hozzátette: ahhoz, hogy lássa a balról érkező járművet előre kell gurulnia, így a jármű orra már belóg az útra. Most is ez történt, az érkező busz vezetője viszont nem tudott kitérni, mivel szemből is gépkocsi érkezett. Az ütközésnél a busz jobb eleje sérült és az autó végighúzta a busz oldalát is, a hátsó kerekéig. Az ÉNYKK így újabb buszt kénytelen nélkülözni a javítás idejére.

Porsche és busz ütközött Szombathelyen

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Szombathelyen több olyan forgalmas kereszteződés van, ahol sövény, vagy dísznövények takarják az érkezőket. Ilyen pl. a Nádasdy Ferenc - Szent Márton utak kereszteződése, vagy akár a Városháza melletti Bejczy István - Thököly Imre utcák kereszteződése, ahol virágzó levendula és egyéb látványos és terebélyes növények okoznak gondot a járművezetőknek.

Porsche és busz ütközött Szombathelyen




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.