Oszlopot tört egy Audi Szombathelyen - elsétált a sofőr
Órákkal a baleset után jelentette be valaki, hogy egy megrongálódott villanyoszlopot és a közelében egy összetört Audit lát a szombathelyi Rumi úton.
Feltehetőleg az éjszakai órákban történt a baleset a szombathelyi Rumi úton, a jelzés délelőtt 9 óra környékén érkezett a rendőrségre.
A nyomok alapján a belváros felől érkező, vagy a Kispityer Halászcsárda előtt megfordulni próbáló Audi eddig tisztázatlan körülmények között nekihajtott egy villanyoszlop beton lábának. Az ütközéstől a betonláb eltörött, a személyautó két első légzsákja kinyílt.
Egy közelben lakó férfi azt mondta, hogy ő a csattanásra nézett ki az ablakon, de azt hitte, hogy az Audi annak az oszlopnak ütközött, ami mellett megállt. Azon pedig nem látszott sérülés.
A gépjármű mellett két fiatal beszélgetett egy ideig, majd elhagyták a helyszínt.
Személyi sérülés feltételezhetően nem történt. Ennek ellenére ilyen esetben a sofőrnek kötelessége értesíteni a hatóságokat, mivel egyrészt másnak anyagi kárt okozott, másrészt az eltört oszlop balesetveszélyt jelent, ha pl. az úttestre, járdára, házra zuhan.
Az áramszolgáltató cserélni fogja az oszlopot, ennek ideje alatt a Rumi út érintett szakaszán áramszünetre kell számítani.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.