Barion Pixel
Szerző: 112Press / Tánczos Mihály 2024. szeptember 22.

Kiderült, honnan érkezett Honda – egy Opel kanyarodott elé Vasasszonyfa közelében

A balesetben egy gyermek súlyosan megsérült. Az Opelben ülő utas azt mondta, hogy biztosan nem szemből érkezett a másik autó, mert sem a sofőr, sem ő nem látta és valószínűleg jobbról, szabálytalanul kanyarodott rá az útra. Nem így történt.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Vasasszonyfa és Tömörd között a 8639-es úton.

Egy Opel és egy Honda ütközött Vasasszonyfa közelében

A korábbi híradásunkban még két kórházba szállított személyről írtunk, de egy apát és két gyermekét szállította a mentő kórházba. Egy 8 éves gyermek súlyos, töréses sérüléseket szenvedett. Ők a Hondában ültek.

Három mentő indult a szombathelyi kórházba a baleset helyszínéről

Abban az autóban, ami az Opel utasa szerint biztosan nem szemből érkezett, mivel sem ő, sem a sofőr nem látta azt. A feltételezésük szerint a gépkocsi a menetirány szerinti jobb oldalról, Meszlen irányából érkezett a kereszteződésbe, ahol elsőbbségadás kötelező tábla vonatkozott volna rá.

Egy Opel és egy Honda ütközött Vasasszonyfa közelében

A feltételezésüket abban is alátámasztva látták, hogy a Csepreg felé tartó oldalon is találtak üvegtörmeléket az aszfalton. Ez azonban tévesnek bizonyult.

Egy Opel és egy Honda ütközött Vasasszonyfa közelében

A nyomok és a később beszerzett adatok alapján a Honda Csepreg felől tartott Söpte irányába, amikor a meszleni kereszteződésnél a szemből érkező Opel balra kanyarodott, pont a Honda elé.

Egy Opel és egy Honda ütközött Vasasszonyfa közelében

Az ütközéstől az Opel megpördült és az eredeti menetirányával ellentétes irányba sodródva árokba csapódott. A Honda a menetiránya szerinti jobb oldalon tért le az útról és szintén az árokban állt meg, egy erdő szélén.

Egy Opel és egy Honda ütközött Vasasszonyfa közelében

A helyszínre igazságügyi szakértő is érkezett.

Egy Opel és egy Honda ütközött Vasasszonyfa közelében

A műszaki mentés ideje alatt teljes útlezárás volt az érintett útszakaszon.

A műszaki mentés ideje alatt torlódás alakult ki

A 8639-es út itt jól belátható, ahogyan az drónfelvételünkön is látszik.

Jól belátható útszakaszon történt a baleset és a nap sem szemből sütött


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.