Olvasói levél: Elvettem a fiam kocsikulcsát, teljesen kivetkőzött magából

Az olvasó levelet kis rövidítéssel és személyes adatok nélkül közöljük.

Tisztelt Szerkesztőség!

A halálos kőszegi (megj.: Gencsapáti közelében történt) baleset kapcsán történtek miatt írok Önöknek, mert a családunkban is válságot okozott az a figyelemfelkeltő cikk, amit közzé tettek. Igaz nem úgy, ahogy gondolnák.

Ismerős osztotta meg az életérzéses posztot és már akkor valami rossz érzés volt bennem aztán később láttam az új megosztást a két sofőr haláláról.

Egy kitérőt hadd tegyek. Fiam nyáron érettségizett egy budapesti iskolában, jó eredménnyel. Feleségemmel megállapodtunk, hogy a sikeres vizsgákért cserébe meglepjük egy autóval, amilyenért régóta rajongott és amire célzásokat tett korábban. Nem akarok márkaháborút, legyen elég annyi, hogy nem német és kisautó, a 16 éve ellenére a mai napig vállalható formával és nagyon harapós motorral. A fiatalok között nagyon népszerű a tuningolhatósága miatt és igen, amikor én fiatal voltam én is vágytam egy ilyenre.

Az első hónapban minden útra elkísértem Fiamat, csak velem indulhatott útnak. Aztán már elengedtem egymagában. Láttam, hogy ügyesen vezet, szabályokat betartja. Elláttam minden atyai tanáccsal.

Aztán jött ez a kommentháborút indító bejegyzés és a rossz érzés bennem. Kimentem a kertbe, ahol ott állt Fiam autója és elgondolkodva néztem. Ez az autó már nem az volt, amit megvettünk. Együtt örültem vele, amikor valami kis módosításokat, csinosításokat végzett rajta és nem tűnt fel az, ami az orrom előtt játszódott, hogy közben teljesen átalakult. A tankolásba havi 20 ezer forinttal szálltam be, a 6-7 literes fogyasztással azzal több száz kilométert lehet megtenni. A Fiam valószínűleg sokkal több pénzt ölt az autó alakítgatásába, mint ami a zsebpénze volt.

Fiam még nem dolgozik, azt mondta, állást keres, de nehezen talál megfelelőt. A kocsival minden nap elment és bevallom, hónapok óta nem ellenőriztem, merre jár, mit csinál. Tegnap este viszont rákérdeztem, mennyit megy a verda? Rávágta, hogy a 180-at simán veri. Amikor megkérdeztem, hol ment vele annyit akkor rögtön visszavonulót fújt, de akkor már nem hagytam. Megmutattam neki a BMW-Mercedes balesetet, de megrántotta a vállát, hogy leszarja. Megkérdeztem azt is, honnan van pénze a kiegészítőkre, de válasz nélkül faképnél hagyott.

Nem akarom részletezni a veszekedéssé fajuló estét, de megnéztem a kocsis mappáját a számítógépén, amin hajmeresztő videókat, fotókat találtam. Hajmeresztő, mert Fiam van rajta, vagy ő csinálta azokat. Haverjaival versenyeznek, lányoknak produkálják magukat veszélyes manőverekkel. És persze a sok átépítés fotói, amikkel nagyobb és nagyobb teljesítményt hoznak ki az autóikból. Lehetne ez normális dolog, de amit néhány videóban láttam az nem normális! És nem derült ki az sem, honnan van erre pénz!

A Facebookhoz nem adta meg a jelszót, pedig ott is sokat csevegtek zárt csoportban. Elvettem a Gyerektől a kocsikulcsot, amíg ezt át nem beszéljük és az addig nyugodt, értelmes Gyermekem hirtelen átváltozott egy őrjöngő idiótává. Soha nem láttam tőle ilyet. Az anyját lek***ázta, engem vén f***nak nevezett és torka szakadtából üvöltött, meg feldöntötte a székeket. Rémisztő volt. Azt mondta hogy utolsó lúzernek, mocskos b***inak tartják majd a barátai, ha megtudják, hogy elvettem tőle a kocsit és hogy sokkal többet adott neki az a kocsi, mint mi egész életünkben.

Ezt még nem tudtam feldolgozni, de az biztos, hogy Fiamnak pszichológusra lesz szüksége, de ezek után nekem is. Szülőként biztosan nagyon elrontuttunk valamit, pedig jót akartunk. Túlságosan megbíztunk a Gyerekben, hagytuk, hadd csinálja azt, amit jónak lát.

A kulcsot nem kapta vissza. Nem tudom, ma itthon alszik-e, vagy beváltja a fenyegetését és elköltözik a barátjához. De én nem szeretném koporsóban viszontlátni Őt! Tegnap reggel még normális családként keltünk reggel, ma már vén, begyöpösödött f*** vagyok a Fiam szemében. Pedig én csak féltem Őt! De az egyik mondata alapján van is mitől. Azt mondta: Jobban vezetek, mint az a sok vén b**i a körúton! Dózerral kellene letolni őket a p***ba! (...) 

A Feleségem szerint nem tehetem meg, hogy elveszem azt az ajándékot, amit mi adtunk neki és az már az ő dolga, hogy mit kezd vele. Emiatt vele is összevesztem. Lehet, hogy én vagyok túl érzékeny, vagy lehet, hogy begyöpösödött lettem, de szeretem a Gyermekemet és azt gondolom, hogy az érdekében tettem azt, amit tettem. És amit hallottam tőle az nagyon messze van a felelős gondolkodástól.

Munka mellett talán nem jutott annyi időm a Gyerekre, amennyi kellett volna, de változtatni addig kell, amíg lehet. Én nem részvétnyilvánításokat akarok kapni a Facebookon, hanem még sokáig akarom kedvelni a Fiam fotóit. Ha ezek után nem töröl az ismerősei közül.

Köszönöm, ha elolvasták a levelemet! Hiszem azt, hogy még rendbe tehetjük a dolgainkat. Az elhunyt vezetők hozzátartozóinak őszinte részvétem!

Tisztelettel:

Címlapképünk illusztráció.