Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2021. június 24.

Szétcsapott a zaklató gyerekei miatt reklamáló fiatalok között az anya a játszótéren - négyen megsérültek Körmenden (vádemelés)

A nő gyerekei egy fiatalokból álló csoportot zaklattak, egyikőjük nadrágját le is húzták. Amikor a fiatalok emiatt reklamáltak, akkor gyorsan kiderült, kinek a vérét örökölték a neveletlen gyerekek. Az anyjuk ököllel indult harcba a játszótéren.

A Körmendi Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki megvert négy kiskorú fiatalt egy lakótelepi játszótéren, Körmenden, 2020. júliusában.

A vádirat szerint a vádlott a gyermekeivel tartózkodott a játszótéren, akik többször odamentek a négy fiatalhoz és beszólogattak nekik, sőt az egyikük lehúzta szórakozásból az egyik sértett nadrágját.

A fiatalok megelégelték a vádlott gyerekeinek magatartását és az egyikük felszólította őket, hogy hagyják abba a piszkálódást. Erre a vádlott hirtelen megindult a baráti társaság felé, akiket kérdőre vont, hogy hogy mernek így viselkedni a lányával szemben, majd ezzel egyidőben rájuk is támadt, mind a négyüket ököllel arcon ütötte, továbbá egyiküket hajánál fogva le is rántotta a földre és ott ráncigálta.

A fiatalok megijedtek és elfutottak, majd hívták a rendőrséget és a szüleiket. A baráti társaság minden tagja könnyű sérülést szenvedett a támadás során.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Körmendi Járásbíróság fog dönteni.

Vascsövet ütök át a fejeden!

A Szombathelyi Járási Ügyészség zaklatás és lopás vétsége miatt emelt vádat azzal a fiatalkorú férfival szemben, aki a vádirat szerint 2020. januárjában Körmenden egy nap alatt három alkalommal hívta fel a testvére tanárát és fenyegette meg azzal, hogy egy vasrudat üt keresztül a fején.

Másfél hónap múlva a vádlott ugyancsak fiatalkorú társával ellopott egy forgalomból kivont, 109.000 Ft értékű tehergépkocsit, amit a sértett cég egy elhagyatott, részben bekerítetlen telephelyen egy nyitott raktárcsarnokban tárolt.

A lopással okozott kár megtérült, mert a rendőrök megtalálták a vádlott által elrejtett gépjárművet egy romos épület mögött.
A vádlott és társa büntetőjogi felelősségéről a Körmendi Járásbíróság fog dönteni.



A címlapkép illusztráció.

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.