Barion Pixel
Szerző: NOÉ Állatotthon / 112Press 2019. november 25.

Két éve ellopott persely új ügyként a Facebookon: a NOÉ Állatotthon közleménye

2017-ben néhány nap alatt kiderült, kik lopták el az állatotthon perselyét. A NOÉ nem tett feljelentést, amikor kiderült, hogy kallódó fiatalokról van szó, belementek a mediációs eljárásba. Az elmúlt hetekben azonban újra bedobta valaki a fiatalok képét, mint ha új lopás történt volna és rengetegen megosztották a "felhívást".

Az alábbiakban a NOÉ Állatotthon közleményét közöljük, változtatás nélkül. Tanulságos.

"Az utóbbi napokban néhány “elszabadult” facebook megosztásnak és felelőtlen, felületes hírportálnak köszönhetően újra előtérbe került a NOÉ Állatotthon adománygyűjtő perselyének 2017-ben történ ellopása.

Akkor a facebook közösség segítségével néhány órán belül kiderült, hogy kik a bűnösök. Az elkövetők azonnal, önként jelentkeztek a rendőrségen. Ettől kezdve az ügy hivatalos úton halad: a rendőrségi nyomozás után, vádemelési javaslattal ment tovább az ügyészségre, ahonnan bíróságra került volna.

Tekintettel arra, hogy a körülmények és az elkövetők megismerése, valamint az első sokk elmúlása után világossá vált számunkra, hogy nem egy bűnszervezet vagy egy velejéig romlott személyiség követte el a lopást, hanem 3 kamasz gyerek... 3 kallódó, családi konfliktusokkal, bizonytalan háttérrel rendelkező fiatal. Ráadásul a hivatalos eljárást megelőzve a társadalomtól, iskolájuktól, rokonaiktól, barátaiktól már megkapták a büntetésüket... Ezért a NOÉ Állatotthon Alapítvány hozzájárult az ügy közvetítő eljárásban történő folytatásához.

A közvetítői vagy mediációs eljárás lényege, hogy nem kerül sor bírósági tárgyalásra, a felek megállapodnak egy olyan jóvátételben, mely mind a két fél számára elfogadható és teljesíthető, valamint megnyugtató lezárását jelenti a történteknek.

Októberben megkeresett minket az RTL Klub X Faktor műsora, melyben a mi lopási ügyünkben érintett egyik fiú is szerepel. Ő Emanuel, aki azonnal elmesélte a műsor szerkesztőinek a múltja legsötétebb foltját, és segítségüket kérte, hogy ellátogathasson az állatotthonba, tisztázni a 2017-ben történteket és bocsánatot kérni. A nálunk tett látogatását megnézhetitek itt.

A műsortól függetlenül a mediációs eljárás pont ezen a héten ért véget és került aláírásra a srácokkal a megállapodás. Mely szerint az alapítvány teljes anyagi kára megtérítésén felül, 8 hónapon belül fejenként 50 óra karitatív munkát fognak végezni. Ez lehetséges lesz a NOÉ Állatotthonban, vagy akár más rászorulókat segítő szervezetnél is.

 

Természetesen mi is úgy gondoljuk, hogy amit tettek nagyon helytelen dolog. Lopni bűn, pláne a legrászorultabbak meglopni... De azt gondoljuk, hogy mindenki hibázhat, követhet el helytelen, felelőtlen, rossz dolgokat, melyeket valóban nem szabad szó nélkül hagyni, melyekből tanulni kell. De azt is gondoljuk, hogy mindenkinek jár második esély! Ezek a gyerekek már megkapták a büntetésüket, ezt a stigmát egy életen át hordozni fogják. Mi tényleg komolyan gondoljuk, hogy részünkről a közvetítői eljárásban foglaltak teljesítésével az ügy le lesz zárva. És bízunk benne, hogy ez a három fiatal képes lesz kitörni a rossz kezdetből és sikeres, boldog, becsületes felnőttek válnak belőlük. Mindehhez nagyon drukkolunk nekik, Emanuelnek pedig szurkolunk az X Faktorban!"


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.