Szerző: TM 2013. január 10.

Becsületkasszát fosztogatott

A vásárló lelkiismeretére bízzák az eladók a pénz kifizetését Kőszegen. De ha valakinek nincs lelkiismerete, akkor minden hiába. Most lebukott egy ilyen "vásárló".

 

A Kőszegi Városi Bíróság ítéletében 120 nap közérdekű munkára kötelezte azt a kőszegi férfit, aki 2012. szeptember és október hónapban, bizonyítottan nyolc alkalommal tulajdonított el Kőszegen kihelyezett becsületkasszákból kétszáz-ötszáz forint körüli összeget.

Kassza még van, a becsület elmaradt- ezt még a velemi gesztenyeünnep idején mondta nekünk egy kőszegdoroszlói nő, aki szintén árulja a ház körüli terményeket. Az idén keserű tapasztalatokat szerzett.

-Kétféle ügyeskedő jelent meg a faluban. Van, aki bedob egy százast és visz mindent, amit bír. A másik kifigyelte, hogy sok kasszát szemmel tartanak a háziak, de nekik is kell valamikor ebédelni. Ekkor üríti le az asztalokat. Szomorú, hogy idáig jutottunk. Ha valaki éhezne és magának lopna, akkor valahol megérteném, de inkább valószínű, hogy az illető máshol eladja az elorzott mézet, zöldséget, gyümölcsöt, vagy virágot - mesélte az asszony.

Egy időben Szombathelyen is próbálkoztak néhány utcában becsületkasszás mézértékesítéssel, de a termelők hamar rájöttek, hogy néhány városlakó még nem elég érett ehhez és miattuk lehetetlen így árulni. Így a becsületkasszák hamar kikoptak a megyeszékhelyről.

Kuriózum

A kőszegi becsületkasszás rendszert sokszor döbbenten nézik a bel- és külföldi vendégek, akik először látnak ilyesmit. A becsületkassza lényege, hogy az asztalkákra kihelyezett termények mellett feltüntetett árat a vásárló dobja be a kis perselyekbe, árus nincs az asztalok mellett. Mindenkinek a becsületére van bízva, fizet-e, avagy sem. (Az utóbbi értelemszerűen lopás.) Az elmúlt években a kőszegi becsületkasszáknál is is jobban ügyelnek a biztonságra. Több persely lakatot kapott, van, amit fához láncoltak, holott a 90-es években még sok helyen befőttesüvegekbe tehették a pénzt a vásárlók.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.