Szerző: Vas Megyei Főügyészség / FGotó, videó: 112Press 2021. augusztus 12.

Már minősített emberöléssel gyanúsítják a férjét Náraiban halálra verő asszonyt

A véres bűncselekmény után halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A vád már minősített emberölés és az asszony újabb három hónapig letartóztatásban marad.

A Vas Megyei Főügyészség indítványozta annak a különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsított nő letartóztatása meghosszabbítását, aki a Szombathelyhez közeli Náraiban megölte a
férjét 2021. júliusában.

A megalapozott gyanú szerint a nő kézzel, törött felmosó fejjel és bottal, közepes, illetve közepeset meghaladó erővel, összesen legalább 25-30 alkalommal bántalmazta a fején és testszerte a házastársát, az idős, mozgásában korlátozott
sértettet 2021. július 14-re virradó éjjel, Náraiban található otthonukban.

Az asszony még az emberölés helyszínén

Az egészségügyi állapota miatt védekezésre képtelen, ágyban fekvő sértett az elhúzódó durva bántalmazás miatt a szokványos fájdalmat, lelki megterhelést többszörösen meghaladó olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen
meghalt.

Már emberöléssel gyanúsítják a Náraiban élő asszonyt

A főügyészség a szökés és elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását.

Különös kegyetlenséggel verte haléálra a férjét az asszony Náraiban


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.