2016. november 16.

Elaludt a sofőr - betonkorlátot döntött ki egy Mini Nagyrákosnál

Saját elmondása alapján elaludt a volán mögött az a zalaegerszegi asszony, aki Mini személyautójával előbb betonkorlátnak hajtott, majd mély árokba zuhant.

Elaludt a sofőr, árokba hajtott a Mini

A Mini sofőrje megsérült a balesetben, a mentők kórházba szállították. A helyszínen őriszentpéteri és körmendi tűzoltók segédkeztek az áramtalanításban és a forgalom irányításában.

A sofőr a rendőröknek, majd a férjének is elmondta, hogy elaludt a volán mögött.

Elaludt a sofőr, árokba hajtott a Mini

-Nagy szerencse, hogy semmi nem jött szembe, amikor a feleségem áttért a szemközti sávba. A baleset után felhívott és elmondta, mi történt. Azonnal a helyszínre siettem, de nem gondoltam, hogy az autó eleje ennyire összetört. Az ajtók viszont simán nyílódtak és az utasfülke is épen maradt. Ennek köszönheti, hogy megúszta komolyabb sérülések nélkül és most ez az egyetlen, ami fontos a számomra - tudtuk meg a balesetet szenvedett asszony férjétől.

Az alábbi rövid videót a TAC (Transport Accident Commission) készítette. Bár angol nyelvű, de mégis mindenkinek érthető lesz, ha ad rá egy kis hangerőt.
 

Végezetül a klasszikus TAC reklám. A fáradtság öl... Lebegjenek ezek a képkockák a sofőrök szeme előtt, amikor ásítozni kezdenek a volán mögött.

 

 

 

Betonkorlátot döntött ki egy Mini Nagyrákosnál - elaludt a sofőr




Kapcsolódó hírek

Szavazás

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.